A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Dömötör Ákos: Magyar protestáns ördögelbeszélések

Érdekes és figyelemre méltó a protestáns egyházi írók megítélése a boszorkány tevékenységére és a varázslásra vonatkozóan. Észrevették a „babona" szívósságát, ugyanakkor rámutattak, hogy a varázslás helytelen. Mégis a boszorkány megítélésében a prédikátorok közt lényeges különbséget lehet észrevenni. Sóvári Soós Kristóf kimondottan elmarasztalta azokat, akik hitelt adtak a boszorkányokról szóló híreszteléseknek: „Ne tulajdoniczuk azért az vdo Írását, folyását imez amaz Bábának, azért nem ese it kp esso mert az Bába meg baylotta, amot azért esik, mert nem bay-l,otta meg."

145 Más prédikátor viszont a boszorkány cselekedeteit úgy ismertette a 17. században, hogy abban semmiféle elmarasztalás sem volt. Ezen pedig nincs mit csodálkozni, mert az irodalmi-kulturális hatásokból származó boszorkánytörténetek és hiedelemmondák csak megerősítették az élő hazai néphitet egyezéseikkel vagy hasonlóságaikkal. Alvinczi Péter egyik prédikációjában hitelt érdemlő, megtörtént esetként adta elő a boszorkányok csontlopását: „Vagyon oly .1 példa-is, hogy az fele kisded gyermeketkének lába 1 Bára csontyát épen ki votték és holt Bénél töltötték ! megh az hellyét, semmi vestigiuma, az az, nyoma, avagy seb hellyé nem lévén."

148 Még részletesebben ismertette Alvinczi egy szülőasszonynak a történetét, akin a bába azért állt bosszút, mert nem őt hívta vajúdása idején segítségül.

147 Ha összehasonlítjuk a 16—17. századi magyar protestáns igehirdetés példái között előforduló boszorkánytörténeteket és hiedelmeket a korabeli külföldi (német) ördögelbeszélésekkel, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy országunkon kívül az ördög és a boszorkány funkcióraköre jobban összemosódott, mint nálunk. Az élő néphagyományból szinte garmadával lehetne idézni a változatokat, amelyek a két mitikus személy alakjának átfedését bizonyítják. Terepmunkáim tanulsága alapján mondhatom, hogy az adatközlők nemigen tettek különbséget ördög vagy boszorkány között. Mivel mindkettő a gonosz szimbóluma volt, idővel teljesen megegyeztek egymással. A boszorkánnyá lett ördög vagy az ördöggé vált boszorkány már másként jelent meg a 20. századi népi hiedelemvilágban, mint a 16—17. századi teológiai ördögfogalmat szemléltető mitikus gonosz figura, amely még a reformáció korának önkifejezési formájával, az Antikrisztussal is egybemosódott.

148 A 16—17. században olyan folyamat játszódott le, amelynek során a korabeli néphit boszorkánya, az önálló varázsló az ördög eszközévé vált. A nyugat-európai ördögelbeszélések úgy illeszkedtek bele a keresztyén teológiai gondolatvilágba, hogy a bennük előforduló boszorkány „közvetett gonosz"-szá alakult, és a varázsló elvesztette korábbi önállóságát. Tehát a 16—17. századi protestáns ördögelbeszélésekben a mágia elidegenedett a varázslattól. Ebben az eszkatológiai kiterjedésben nemcsak a mágiát végző emberi tevőlegesség, hanem a túlvilágot bizonyító ördög is megjelent. Ennek a 145 SóváTi Soós K. 1601, 735. 146 Alvinczi P. 1, 1663, 475. 147 Alvinczi P. 1, 1633, 474sq. 148 Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Bp. 1958, 79. 82