A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Dömötör Ákos: Magyar protestáns ördögelbeszélések
A protestáns ördögelbeszélés a szocializáció zavarait a társadalom organikus egységében, a családban mutatta be. Alvinczi Péter postilláinak egyik ördögelbeszélésében a káromkodó gyermeket az ördögöknek megfelelő „fekete emberek" büntették meg. A hitszónok nevelő célú ördögelbeszélése a tabu megsértésén alapult, és így értékes módon a mágikus tevőlegesség képzetkörével próbált hatni a polgári viselkedés kialakítására: „Gergely Doctor emlékezik egy Romai | Polgár ember felöl, kinek volt egy öt esztendős gyér- II meke, mely gyermeknek szájából, midön gyakran szi- I tok, átok és egyéb kárpmló szó hallatot, érette megh I nem szólittatot. Egykor midön attyának ölében ülvén ] az gyermek az féle hitvén beszédet' szórna szájából, I hirtelen rettegni kezd s-mond: Ne na dgy, mert imé öt I magas fekete emberek jönek reám. Az attya midön I biztatná, mert ö semmit nem lát vala, ki ragadák ke | zéböl, és szemei elöt mind el szaggaták, és ez lön gyü- | mölcse az atyai engedelmességnek. 108 Alvinczi fenti ördögelbeszélése jól ismert történet volt már a középkorban. Johannes Herolt: Sermones discipuli de tempore et Sanctis című, 15. század első feléből származó gyűjteményében és Gregorius Magnus dialógusaiban is előfordult. Az előbbi középkori szerzőtől vette át Andreas Hondorff 1595-ben kiadott Promptuarium exemplorumába a káromkodó gyerek történetét. Eszerint egy római polgár karjai közül szakította ki öt fekete ember a gyerekét, majd megölte. Az ötéves fiú gyakran káromkodott anélkül, hogy szülei megakadályozták volna. 109 Zacharias Rivander protestáns egyházi író 1591-ben ugyanezt az ördögelbeszélést Gregorius Magnus dialógusából merítette. 110 Alvinczi ördögelbeszélése a káromkodó gyermek szomorú sorsáról részletekben megegyezik a két német protestáns egyházi író szövegével. Rivander és Alvinczi ördögelbeszélésének tipológiai azonosságát az a tény eredményezte, hogy azonos szerzőtől használták fel ugyanazt a szöveget. Bár Alvinczi Gregorius Magnusra utalt forrása megjelenésekor, nincs kizárva, az a lehetőség, hogy exempluma kiválasztásában befolyásolták az új protestáns kézikönyvek és összeállítások. Az ördögelbeszélések forrásainak a megjelölésében a 16—17. századi egyházi írók sajátos gyakorlatot követtek. Az exemplum antik vagy középkori lelőhelyét feltüntették, ugyanakkor a közvetlen korabeli forrás megjelölése gyakran elmaradt. Ezekben az esetekben egyelőre a közvetítők körét lehet megjelölni, és a további szövegfilológiai kutatás feladatait jelölhetjük. Ilyen módon idézte Keresszegi Herman István a szülői átokról szóló exemplumot: „Caesariusból hoz most mas példa t-is | elö; hogy fiokat némely szülék, azzal szók- I tak vala szidni: hogy az ördög vigye el; S mint lön végre az dolog? egykor eleve- ! nen elragadta az ördög fiukat^ es el vivé I szemük elöl, es soha nem láták többször." 111 107 Belgrader, M.: Fluch, Fluchen, Flucher. Enzyklopädie des Märchens. 4. 1320sq. 108 Alvinczi P. 1, 1633, 211sq. 109 Brückner 469, num. 412. 110 Brückner 516, num. 822. 111 Keresszegi H. I. 1635, 471.
