A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Dömötör Ákos: Magyar protestáns ördögelbeszélések

gyűjteményeinek összeállítói, Jacob de Vitry, Etienne de Besangon és Odo de Ceritona is említik ezt a történetet. 69 A remeteség veszedelmes voltá­ról szóló legenda igen népszerű volt a német protestáns teológusoknál a 16. században. Weyer, Hondorff és Bütner a Vitae patrumból vették át kézikönyvül szolgáló összeállításaikba ezt az exemplumot. 70 Esetlegesen fordult elő, de tovább élt az ördög egyszarvúként való megjelenéséről szóló elbeszélés. Az unicornis által kergetett ember legen­dáját 71 már Temesvári Pelbárt felhasználta gyűjteményében 72 , és a kö­zépkorban általánosan elterjedt vallásos elbeszélés volt. 73 Protestáns val­lási irodalmunkban Perkinsus Vilmos: A lelkiismeret adalékairól cím­mel megjelent amszterdami munkájának magyar fordításában az unicor­nis legendája a következőképpen hangzik: „Gondollyuk azt mintha egy ember az Unicornistol kergettetnék, és az futás közben egy mélly kút­ban I tsak nem belé esnék, mikoron azért bé esőben vol- l na, egy élö fának ágához ragaszkodván le függőben tartaná magát, azonközben lát két férgeket I kik ának az élö fának torsokét rágják: fel emelvén pe­niglen szemeit igen kedves és nagy darab lépes mézet látná á meg fo­gott ágonn, és azért az élö fá- | ra fellyebb menvén ott eléggé mulatna hogy nagy éhségét meg enyhítené, ö peniglen magának sokat kedvezvén bátorságoson mulatozna, és a két férgek I az alatta való fának torsokét által rágván mind az fa I 's mind az rajta ülő ember nagy véletlenül egyszer s' I mind a' mély kútban bé esnék." 74 Katona Lajos kutatásaiból tudjuk, hogy az unicornis által kergetett ember legendája a Vitae patrum-ra nyúlik vissza, de a protestáns egyhá­zi írók a Gesta Romanorumból is megismerhették. Bornemisza Péter számos ördögelbeszélést örökített meg postilláiban, amelyekben a gonosz, ártó hatalom képviselőjét változatos formában, gaz­dag funkciókörrel mutatta be. A bálvány erejének megtörő szent közép­kori legendájának (Tubach 305) felidézésével a protestánsok egyszerű­ségre való törekvését népszerűsítette: „Egy iambor tanyitorolis ezt iriac, Neo- | caesariabeli Gergerröl Hogy midőn teli idő- I ben egy hauasra iutot volna, es egy kápolna- ! nal egyéb ott ne volna, ott be estueleduen, keszeritetic á papnál meg szállani, á melly pap Apollo ördögnec szolgai vala, az kapolnais | Apollóié vala. De midőn Gergel hazatul el menüé, az pap á I kápolnába menne es kérne a ö regi Apolloiat, I hogy az szokása szerént jövendőt mondana, az ördög semmit nem mere szólnia. Kin a pap midün sokáig czudalkoznec, miért ne- múlt volna meg az ö Apollo Istene, éyel meg ielent az ördög az okát, Hogy ötét az ö ven dege Gergel tiltotta volna meg hogy ne szol- | galhatna. Azért ha ö meg engedne, hat mint az I elöt ismeg választ tenne 69 Tubach num. 2570. 70 Brückner 442, num. 116; 468, num. 397, 495, num. 631. 71 Tubach num. 5022. 72 Katona Lajos: Temesvári Pelbárt példái. Bp. 1902, 80, num. 377, 73 Kónya József: A természetszemlélet irányelvei a régi magyar irodalomban. (A Debreceni Ref. Koll. Tanárképző Intézetének dolgozatai. Klny. a 13. sz.­ból.) Debrecen, 1936, 13. 74 Perkinsus V. 1648, 169. s

Next

/
Oldalképek
Tartalom