A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Dömötör Ákos: Magyar protestáns ördögelbeszélések
Mihály 1627-ben így írt postillájában: „Mégis tagadgya magát AntiChristusnac lenni, maga egy Nagy Gergely Pápa nyilván Anti-Christusnac mondja.. ." 22 Látjuk tehát, hogy a társadalmi indíttatású exemplum öt-hat évtized leforgása alatt irodalmi toposszá válik, és minél inkább emlegetik, annál inkább „elfáradt" szöveg lesz. Az Antikrisztus pápára való konkretizációja azonban hat a népi gondolkodásra, mely szerint az ördögöt vagy a boszorkányt meghatározott személyben kell keresni. Az evangélikus-református prédikátorok megnyilatkozásaiból nagyon szépen kirajzolódik *az ördög funkcióköre. Természetesen a Bibliának nagy hatása volt az ördögkép módosításában. A búzába keveredett konkoly krisztusi példázatának rengeteg előfprdulása a protestáns szentbeszédekben azt mutatta, hogy a konkolyhintés funkciója már igen korán az ördöghöz kapcsolódott. Figyelemre méltó, hogy a sátánná lett ördög az újszövetségi példázatban szerepelt: Az ember új életet teremtő tevékenységének, a búzavetésnek párhuzama lett a konkolyirtás. Ez a krisztusi példázat irányítja rá figyelmünket arra az összefüggésre, hogy a népi termelési mozzanatoknak megvan a néphitben a negatív, a megkárosító jellegű párhuzama: az öntözésnek a harmat elvétele, a fejesnek a tej elvétele, a búza vetésnek a konkolyhintés. A sátán funkcióköre az ember termelőtevékenységének bizonytalanságait művészi kifejezésmódban jelölte. Nemcsak a földművelő embert, hanem az egyházat is fenyegette az ördög tevékenysége. Margitai Péter 1621-ben így írt az ördög gonoszságairól: „Isten mondgya j| tehát az Ágoston Doktor: Hogy az ho- \ lot Isten Templomot eppit, az ördögh ha szeret teheti, tehát kápolnát csinál mellette." 23 Később megszületett a népi legendamesében ennek a vallásos tanításnak folklór párhuzama, amely szerint Salamon a pokplban ráijeszt az ördögre, hogy templomot épít és így megmenekül az alvilágból. 24 A teológiatanítással ellentétben a népi felfogás szerint az ördög nem ijesztő, hanem nevetséges, suta, ostoba figura, akinek az eszén a ravasz ember könnyen túljár. Ez a parodisztikus felfogás valószínűleg már igen korán kialakulhatott, hiszen Mihályko János már a 17. század elején azt állapította meg, hogy „... az emberek nagyobb része j az fö Antichistust czak Fabulának tartja .. ," 25 Valószínűleg már a reformáció előtti keresztyén prédikációk színpadi hatásra való törekvésében létrejött az ördög parodisztikus formája, amely a népmesékben az „ostoba ördög" alakjának kialakulásához vezetett. Az ördög bagatellizálásával szemben erélyesen léptek fel a protestáns prédikátorok, akik a sátánt koromfekete színnel festették a hallgatóság elé. Pécsváradi Péter szerint „az ördögh, ki minden jónak meg ha- | borítója". 26 Szatmári ötvös István leírásában az ördög Antikrisztus üldözi az 22 Zvonarits M. 1, 1627, 748. 23 Margitai P. 1621, 64/b—65/a. 24 AaTh 804 B; BN 462+; Andrejev 804+; Mot. Kl 781. 25 Mihályko J. 1612, 17. 26 Pécsváradi P. 1629, 226. 63
