A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Mogyorósi Sándor: Rémalkotó néphagyomány? (Egy kutyafejű mítikus lény nyomában)

hetetlennek tartottam, hogy a szatmári táj e kiváló ismerője nem figyelt volna föl a „kutyafejű lány" alakjára — amennyiben az valóban föllelhető a csengeri, simái, nagygéci hagyományban. Luby Margit 1947-ben gyűjtött Nagygécen és környékén. A hajdani Haynau-birtokon e kiváló folklorista számos mondát jegyzett föl az egykori birtokosról, a Vérbíróról. Ez az anyag mélyebben is foglalkoztatta Lubyt, mert cédulái, levéltári, a korabeli sajtóban napvilágot látott adatokat is tartalmaznak, Azonban a Haynau kutyafejű lányáról szóló hiedelemről nincs tudomása. Ezt azért is biztosra vehetjük, mert a kéziratos hagyatékban szerepel egy dolgozat, melynek címe: Kutya Bercsényi szókincsében. Íme néhány, vizsgálódásunk témájához kapcsolódó mondat a dolgozatból. „Babonás hagyomány szerint van boszorkány, s az képes álattá is átváltozni.... Hogyne élt volna vele Bercsényi Miklós is! Sőt, a káromkodás megtoldja a tévhitet azzal, hogy nemcsak kutyává képes a boszorkány változni, hanem attól is származik. Az ebadta, eb az anyjok, ebanyájú, eb az anyja, kutyacsinálta, eb agyában szült káromlások mind ebbe a gondolatkörbe tartoznak. Különösen érdekes az utóbbi kettő. Nem tudom eldönteni nem-é csak téves közlés. Viszont az eb agyában születés ténye még szemléletesebbé teszi az ebtől való származást."

11 Tehát sem Haynauval, sem pedig a kutyamotívummal kapcsolatban a nagygéci gyűjtése során Luby nem találkozott a kutyafejű lány alakjával. Terepmunkám során Nagygéc környékén nem sikerült rátalálnom a kutyafejű mitikus lény nyomára sem a Haynau-hagyományban, sem pedig más összefüggésben. A Haynau-lányra vonatkozó hagyományra jellemzőnek tartom a következő Lub?/-cédulát: „Jánya is vót, egy vénkisaszszony. Regényből olvastuk, hogy igen csúnya volt!" Luby 1947-es gyűjtése, Szendrő 1980-ban publikált gyűjtése, Pálfy B. 1982-ben végzett gyűjtése (köszönetet mondok neki, amiért felvételeit rendelkezésemre bocsajtotta), és saját terepmunkám (1985) tapasztalatai alapján arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a Nagygéc környéki néphagyomány a 80as évekig nem ismerte a kutyafejű mitikus lényt, ahogy nem ismerte a Hajnó mitikus alakot sem az ua diftngus a Felső-Tisza-vidéki tájszólásban ó-nak hangzik). A Haynau személyéhez kapcsolódó mondák és történetek nem a hiedelemtörténetnek, hanem a történeti mondák műfajába sorolhatók. Azért láttam szükésgesnek ezt leszögezni, hogy meghúzhassuk azt a a választóvonalat, amely a hagyományos paraszti kultúra szellemi termékeit a művészi fantázia termékeitől elválasztja. Pontosabban, hogy elszigetelve vizsgálhassuk a paraszti hagyománynak egy olyan — teljesen új — rétegét, amely intenzív külső beavatkozás nélkül nem jöhetett volna létre, és az adptt falvak közösségei nem tették volna azt a pusztuló hagyományos szellemi kultúrájuk részévé. Azért kellett Szendrő működését külső hatásként meghatározni, mivel б remek empatikus képessége ellenére is alapvetően más kulturális értékeket, látásmódot közvetített a szatmári paraszti közösségek felé. 11 Mátészalkai Szatmár Múzeum Luby M. IV/2., 29. 54