A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Mogyorósi Sándor: Rémalkotó néphagyomány? (Egy kutyafejű mítikus lény nyomában)

Rémalkotó néphagyomány? (Egy kutyafejű mitikus lény nyomában) MOGYORÓSI SÁNDOR A XX. század utolsó évtizedeiben úgy tűnik, mintha az emberiség — amint azt történelme folyamán oly sokszor megesett — ismételten a „világvége hangulat" válságával küszködne. A nukleáris világháború réme, a természeti csapások, az ismeretlen járványos betegségek felbukkanása, az ökológiai katasztrófák fenyegetése rövid ideig tartó, ám annál intenzívebb hisztérikus sokkot vált ki a közvéleményből. Ez a hangulat a nyolcvanas évek Magyarországára is általánosnak mondható. A kortárs művészet dekadenciája, az ifjúság kilátástalanság-hangulatát csak súlyosbítja a gazdasági válság; az átlagember — korára való tekintet nélkül — egyre növekvő érdeklődéssel fordul a vallás, a divatozó misztikus irányzatok, a sámánizmus, a szekták bevált, vagy forradalmian újnak ígérkező világmagyarázatai felé. Különösen a fiatal korosztály az egyre növekvő számú fantasztikus horrorfilmekben vezeti le a „világvége-hangulat" feldolgozatlan feszültségeit. Ü°gy tűnik, mintha az elmondottak elsősprban a nagyvárosi, városi kultúrára és közérzetre lennének igazak, de ha az urbanizációs hatásokkal, a megnövekedett mobilitással és információáramlással számolunk, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy a hagyományos paraszti kultúra nyújtotta alapon ezek a hatások a mai falusi szellemi életben is világosan észlelhetők. 1983-ban Nyíregyházán felejthetetlen élményben volt részem, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy megtekintsem Szendrő István: A Vérbíró с előadását. A Haynauról szóló fantasztikus történet borzalomvilága, a művész teljes azonosulása a megjelenített alakokkal, maradandó élményt nyújtott az előadás valamennyi *hézőjenek — de helyesebb talán, ha a résztvevő kifejezést használjuk. Ez az élmény évekkel később is arra ösz-* tökélt, hogy néprajzosként „terepre menjek", s tanulmányozzam azt a paraszti hagyományt, mely Szendrő Iván remek előadásának anyagát szolgáltatta. A szerző hosszabb időt töltött a szatmári Nagygéc (volt) és Csengersima környékén, ahol összegyűjtötte, és egésszé formálta a Haynauval és Grosszmann Sámuel bérlővel kapcsolatos néphagyományt. Gyűjtése eredményét Szendrő 1980-ban a Valóság harmadik számában közzétette, majd színpadravihető anyaggá formálva a gyűjtési területen (Csenger), majd Nyíregyházán és az országhatáron túl: Párizsban és az Egyesült Államokban is bemutatta. Az előadását Szendrő mítoszként határozza meg, magát pedig — teljesen azonosulva az előadott történettel — mítoszvivőnek nevezi. A Vérbíró kitűnő előadása méltán arat mindenhol elsöprő 51