A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Korek József: A beregi múzeumról – Elhangzott Vásárosnaményban 1953. október 21-én

A beregi múzeumról — Elhangzott Vásárosnaményban 1983. október 21-én — KOREK JÓZSEF • A mai Szabolcs-Szatmár megye területén a felszabadulásig egyetlen múzeum működött, az 1868-ban Nagykállón megalapított Szabolcs Vármegyei Múzeum, a mai Jósa András Múzeum elődje. Az egykori megyeszékhelyen, a vidéken harmadikként létrejött társulati múzeumban Jósa András megyei főorvos régészeti szenvedélye révén az archeológia lendült fel, és eredményessége a halmok, a hpnfoglaláskori temetők felkutatásában országosan első helyre juttatta vidéki múzeumaink között. Foglalkozása miatt sokat utazott a szabolcsi falvakban, és sohasem hiányzott a csézáról az ásó és a lapát. Ha szeme megakadt egy kiemelkedő ponton, pár óra alatt kocsisa megszondázta azt, mintegy előkészítve a később elvégzendő 2-3 napos ásatást, az akkori földesurak költségén. A Tiszahát messze esett Kallótól, s a megyeszékhelynek Nyíregyházára való átköltöztetésével még távolabb került. Az európai rangú régészeti gyűjteménybe csak szórványként került be néhány késő bronzkori lelet a beregi tájról. Így régészetileg fehér folt maradt az első világháborúig, sőt Sőregi János debreceni múzeumigazgató 50 év előtti felderítő expedíciója a Szamos mentén egyetlen lelőhelyet eredményezett, így magánosan maradt 1945-ig. A régészet mellett a vidéki múzeumokban néprajzi gyűjtemények alakultak ki a millenniumra való felkészülés jegyében, Hermann Ottó, Györffy István, Visky Károly szellemi irányítása mellett. Szabolcsban a néprajzi gyűjtemény atyja Kiss Lajos, aki 1913 és 1950 között mint a Szabolcs Vármegyei Múzeum második igazgatója, kitűnő gyűjteményt hozott össze, és írásaival a magyar népéletről írt irodalmi értékű munkásságával minden néprajzos példaképévé vált; a Kossuth-díjjal kitüntetett, mindnyájunk Lajos bácsija, „az Atya". Gyűjtése nem terjedt ki a Beregi, a Szatmári területre, s így e vonatkozásban is fehér folt maradt a Tiszahát. Babus Jolán kezdeti lépései után a beregi táj történeti múltjának gyűjtése a tárgyi kultúrában felszabadulásunk után kezdődik. Az állami kezelésbe vett múzeumok 1949-től új utakon járnak, megtéve az első lépéseket a szocialista múzeum kialakítására, de ez a didaktikus kiállítások rendezésével, a közönség múzeumba behozásával jár. A gyűjtés, sajnos, nem vett olyan lendületet szakember és pénzhiány miatt, mint azt a szocialista muzeológia megkívánta volna. Így részben érthető, hogy a Tiszahát továbbra is kiesett a nyíregyházi múzeum látószögéből, és szinte érin- tétlen terület maradt, míg a felélénkülő népi együttesek, ill. magángyűjtők ki nem rajzottak „az aranymezőkre". Ezt a vákuumot ismerte fel 459