A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Csiszár Árpád: A szatmári és beregi aprófalvak zsidósága és a falu kapcsolata a századfordulótól az 1940-es évekig

mára is alig ismert az életnek ez a rendje. Ma a családfelbomlások idején szinte érthetetlennek látszik e kiszsidó családoknak a szilárdsága és benne a nők helytállása. Míg az asszonyok foglalkozása a házhoz kötődik, a férfiaké a házigazdáé jobbára a házon kívül folyik le. Az éjszakát otthon a lakásban a családdal töltötte. A férjnek és a feleségnek külön alvóhelye, külön ágya volt. A reggeli legfontosabb tevékenység az imádkozás volt. Ez ülve, vagy állva, héber nyelven, hangosan, dallamosan történt. Egyáltalán nem zavarta a körülötte zajló élet. Imádkozáshoz egy keresztben csíkos, mintegy két centis csíkozású palástot terített a vállára. Ez négyszögletű volt, rojtok voltak az alján. Karjára tekerte az imaszíjat. Imádkozás közben hajlongó mozdulatokat végzett. Az imádkozás legtöbbször könyvből történt. Minden időnek megvolt a rendelt imádsága. Ügy mondták, hogy az említett palástot, illetve leplet, halotti lepelként is használták, ezzel temették el halála esetén, aki használta. , Arról győződtem meg, hogy Katzéknál a férfiak csak egyik-másik héber nyelvű imádságnak ismerték az értelmét. Maga az imádkozás így gépiesen rutinszerű volt, de ez nem jelentett semmit a kötelező elmondásra és áhítatára nézve. Voltak esetek, amikor egy pillanatra megszakították az imádságot. Bejött valaki, várt és az imádkozó odafordult hozzá a rövid kérdéssel, hogy mi kell? Folytatta az imádkozást és vagy azt mondta ismét röviden, hogy várjon, máskor a felesége felé; „adjál neki, Reba." A héber imádkozást, az ünneplések rendjét a zsidó fiúgyermek nagyon korán, már a hájderben megtanulta. Ez kifejezetten vallási iskola volt. ötéves kortól küldték a gyermeket a hájderbe. Az oktatás a rendes iskolai oktatáson kívül mér korán reggel megkezdődött, majd az iskolai tanítás után folytatódott. A gyermekek a tanítóval együtt hangosan olvasták és mondták az imaszövegeket, ezzel nagy zajt csaptak. Közvetlenül nem találkoztam, azzal, hogy olyan helyről ahol csak egy-két zsidó fiúcska volt, hogyan végezték a hájdert. Ahol több tanítandó fiúgyermek volt, ott vándortanítókat fogadtak. Akik összegyűjtötték a gyermekeket. Ezeknek állami tanítói képesítése nem volt. Ez a hájderbeli oktatás a gyermek tizenhárom éves koráig tartott. Akkor családi ünnepséget tartottak, elvitték a zsinagógába és ettől kezdve férfinak számított ő is, önállóan végezte a reggeli és egyéb imádságokat. A családi ünnepek közt nagyon fontos volt a fiúgyermekeknek a nyolcnapos korukban való körülmetélése. Ez a háznál történt és legalább tíz férfi kellett, hogy jelen legyen. Magát a műveletet erre rendelt ember végezte el. Ahol csak egy-két zsidócsalád volt, hogy kilegyen a tíz férfi, vendégeket hívtak, sőt amint Katcz Jenő Tatárfalván elmondta, meg is fizettek valami szegény zsidóférfit, hogy a létszám kilegyen. Voltam ilyen háziünnepségen. A férfiak bort és pálinkát ittak és daloltak. Érdekesen ott találkoztam először a „szól a kakas már, majd megvirrad már, Ha az Isten nekem rendelt enyém leszel már. Zöld erdőben zöld mezőben sétál egy madár, Micsoda madár, Micsoda madár. Kék a lába, zöld a szárnya engem oda vár." népdallal. Csodálkoztam rajta, hogy én ezt a népdalt nem ismertem, bár a falu és a környék szinte minden népdalával talákoztam. Akkor el432