A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Csiszár Árpád: A szatmári és beregi aprófalvak zsidósága és a falu kapcsolata a századfordulótól az 1940-es évekig
kósernek, a tilalmaztatottat tréflinek nevezték. A probléma csak az volt, hogy a feltétlen kóser jelző csak az ún. pénzes halakra vonatkazott, de a csupaszbőrű harcsa, menyhal és csík szigorúan tréflik voltak. A hasított körmű állatoknak, ha vágásuk rituálisan történt is, csak első részét használhatták fel, fogyaszthatták el. Így rendes mészárszékben marhahúst nem is vásárolhattak. Ha a közelebbi központba rituális marhavágás történt, úgy osztották meg, hogy a hátsó rész keresztyén mészárosnál maradjon. A gazdasági válság idején többször előfordult, hogy Katz Jenő valamelyik vásáron borjút vásárolt, aminek az árához, a négy-öt pengőhöz, társul vette édesapámat, esetleg valamelyik rokonunkat. A metszővel (sakter) rituálisan levágatta és édesapáméknak adta át a hátulsó részt. Egészen kicsi vörös borjúkról volt itt szó. Tekintve a fentieket, a húst egyébként rendszeresen fogyasztó falusi zsidóság húsfogyasztásának a zöme a baromfihús volt. Szombaton együtt volt a család. A szombati ebéd volt a családi életnek a központja, ami alig eshetett meg húsétel nélkül. Szinte azt lehet mondani, hogy az egész heti munka ennek a szombati ebédnek az előkészítése jegyében folyt. Az előkészítésben nagy szerepe volt a rituális tisztaságot biztosító metsző, más néven sakter munkájának. A metszők komoly képzést kaptak és tudományukról három nevezetesebb rabbi előtt kellett bizonyságot tenniük. Még fokozat is volt közöttük, mert a baromfi levágására nyert képesítés nem volt elég arra, hogy szarvasmarhát, négylábú állatot is levághassanak. Ahol több zsidócsalád lakott a helybeliek közül igyekeztek metszőt nevelni. Ahol egy vagy két család volt csupán, oda meghatározott időben hetente jártak ki a metszők, hogy helyben végezzék el a munkát és határozzák meg, hogy a levágott állat kóser-e, azaz rituálisan tiszta, ehető, vagy tefli, azaz tisztátalan és elfogyasztása tilos-e, a tiszta és tisztátalan megállapítás egyáltalán nem az állatorvosi, vagy egészségügyi szempontok szerint történt. Pl. a pucérnyakú, kopasznyakú baromfi nem lehetett kóser. Ilyet a parasztság nem is próbált eladni zsidóasszonynak. A vágatás egyszerű volt ott, ahol helyben volt metsző. Hiszen a hétköznapok mindegyikén lehetett vágatni. Olyan helyeken azonban, ahova az egy-két családhoz helybe kellett menni a metszőnek, már nehezebb volt, mert a vágatás a kör járat idejéhez volt kötve. Ez általában csütörtök volt. Elő kellett készülni a pénteki főzéshez, sütéshez, úgy, hogy az pénteken alkonyra már minden tekintetben teljesen készen legyen. A metsző a fogyaszthatóság megállapításánál mindenkor megvesztegethetetlen és fellebbezhetetlen volt. Az állat levágását csak egyetlen metszéssel végezhette. Ha ez valami módon nem sikerült, nem ismételhette, nem nyiszálhatott. Azért ilyen műhiba, ha nagyon ritkán * is, ete előfordult, egy-egy csirkével a háziasszony nagy bosszúságára. A legtöbb gondot a liba levágatása okozta. Tészták sütéséhez olajat használtak, de a főzéshez szükséges állati zsírt általában a hízott libából vagy kacsából biztosították. A liba és más baromfi kopasztásánál a keresztyén háztartásokban szokásban volt, hogy a rajta maradt apró szőrszálakat lángon való gyors perzseléssel távolították el. *A zsidó asszony számára ez a perzselés szigorúan tilos volt. A zsír tárolása 427