A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Csiszár Árpád: A szatmári és beregi aprófalvak zsidósága és a falu kapcsolata a századfordulótól az 1940-es évekig

szór találkozunk bezárt ajtóval, amikor a család tagjai egymást segítve a kívülálló távolabbi munkát végezték, a zsidóházban az esztendő minden idejében és a nap minden szakában volt valaki. Legalább a háziasszony volt így ügyeletben, miközben a rendszeres házimunkát is elvégezte. Régen találkoztam azzal, amikor a falun oda volt állítva a megfordított seprű, vagy ha nem esetleg a ház előtt egy-két gyermek játszott vagy kislibát őrzött, a zsidóház mindig készen volt az emberek, akár a jövő-menők, akár a falubeliek kiszolgálására. A kocsmárost hajnalban vagy éjszaka is fel lehetett költeni. A boltban is kiszolgáltak a nap minden szakában. Akkor is, amikor a nyitva tartást hatósági rendeletek szabták meg, amikor a túlmunkát szigorúan büntették. Kötelező volt a vasárnapi és ünnepnapi zárva tartás. Ennek betartását figyelték. Ha valakit rajtakaptak, hogy rendeletet megszegi, kiszolgál a hivatalos szünnapon, megbírságolták. Mégis előfordult, hogy ismerőseiket titokban kisegítették, vállalva a következményeket. Tehát állandó ügyeletről beszélhetünk, amikor az otthon lévő családtagok egyformán felelősek voltak a szükséges dolgok elvégzéséért. A szolgálatot még *a szombatokra is igyekeztek biztosítani. Pedig elsősorban a szombat szigorú megtartása a minden munkától való óvakodás volt az egyik elválasztó jel a zsidók és a velük együtt élő más falusiak közt. Összekötő kapocs itt is volt. Alkalmazottal nem lehetett ellátni ezeket a munkákat szombaton. De pl. a kocsmát a falu igényéhez alkalmazkodva nyitva kellett tartani. Hogy a törvénynek és a szükségesnek is eleget tegyenek, szombatra ún. „szombatost alkalmaztak". Ennek külön formája volt, úgy adták át a kocsmát a szombatosnak, mintha az bizonyos italmennyiséggel és felszereléssel együtt megvásárolta volna. Vasárnap aztán az elszámolással együtt a kocsmáros visszavásárolta. Szombaton a zsidó pénzhez nem nyúlt. A szombat nem a naptár szerinti éjféllel kezdődött, hanem pénteken naplementétől, illetve az első csillag feltűnésétől szombat este az első csillag feltűnéséig tartott. Mivel nem lehet felleges időben csillagot látni, a rabbi időről-időre óra szerint szabta meg, hogy mikor kezdődik a teljes munkaszünet a sábesz, a szombat. A szombat a háziaszszony által a rendelt időben történt gyertyagyújtással kezdődött. A háziasszony tiszte volt a mindig páros számú gyertyák meggyújtása. Természetesen szombaton más érintkezés is volt a keresztyénekkel, néhány jó ismerős falusival. Tudniillik szombaton még lámpát gyújtani, később akár a villanyt felgyújtani is tilos volt. Ilyenkor egy-egy jó ismerős keresztyént kértek meg, vagy hívtak be a téli időben, hogy tegyen a tűzre. Ha ilyen nem akadt, tűz nélkül maradtak. Egyik beregi adatközlő Felhős Ferenczné mondta el, hogy péntek este meglehetősen későn, az egyik zsidó lány barátnőjét kereste fel, a család hideg szobában, sötétben ült és didergett. Érkezésének nagyon megörültek. Megkérték, hogy rakja meg a tüzet és gyújtsa fel a villanyt. Édesanyám elbeszélése és a magam tapasztalata szerint is a szombati munkatilalmat any- , nyira szigorúan vették, hogy se férfi, se nő még zsebkendőt se tett a zsebébe aminek a hordása teherhordásnak, így munkának lett volna minősíthető, hanem a csuklójukra kötötték rá, amikor úgy tekintették, hogy az öltözetnek a része. Különben feltétlen döntőnek tartották a rabbi véleményét nemcsak kifejezetten hitbeli ügyekben, hanem a gyakorlati élet legkülönbözőbb 425