A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Benő Éva: Szatmár megyei néprajzi leírása 1854-ből
> tal másik oldalán, szemközt a menyasszonnyal ül a vőlegénye, ismerőstől körülvétetve. A vőfények a vendégeknek szolgálnak. Evés alatt szinte vannak szokások, melyek el nem maradhatnak: ilyen a kásaégette kezű szakácsnő pénzkéregetése, a menyasszony czipejének elorzása, s más pénzt igénylő apróságok, melyek csaknem legkellemesb részei az estélynek az összekeltekre, s legkellemetlenebbek a zsugori vendégekre nézve. Miután az étkeket mind felhordták, s kinek kellett, evett, az estelinek vége szakad, s a táncz következik. Tizenegy óráig rendelkezhetik kiki magával, s a teremmel; de midőn az éjfél közeledik, kezdődnek a szertartások, melyek a lakoma mesés, s babonás oldalait érdeklik. Féltizenkettőre egyedül tánczol a vőlegény menyasszonyával; az egész tánczon valami búskomolyság vonul el, mely a tánczoló párok kedélyét is észrevehetőleg jellemzi. Miután így tizenkettőig párost járnak, eléáll a legszomorúbb idő. Férfiak lányokká, s lányok férfiakká öltözve tánczolják körül az új párt, különböző korú, s az ifjúkor — mint szabadság kora — élveit tárgyaló dalokat dúdolva. Ez megtörténvén, következik a többnyire sírással, és szívbeli fájdalommal párosult — szűzkoszorú, és ifjúi bokréta megégetése. A lányt mellékszobába viszik, hol két e végre kinevezett öreg nő előtt letérdel, s miután ezek a házasélet örömeit, s terheit vele megismertetik, a koszorút — az a nélkül is furcsa lelkiálapotban lévő — leányka fejéről leveszik, feledékenységre kárhoztatják a játszi gyermekéveket; a nő búcsúcsókkal válik el a leányok seregétől, kikkel többé társalkodnia nem szabad. Az ifjú szinte térdelve nyújtja át fiatalkorát bélyegző rózsáit kalapjáról, a kérőknek, s helyette egyszerű fehér zsineget tűz. Egy búcsú poharat ürít jó barátaival, s megválván fiatalkora mulatságaitól, olykor egyegy könynyel áldozik a feledhetetlen virágos éveknek. E dolgok bevégeztével, rendesen reggelig szoktak még tánczolni. Román pomána A szülők, nagyobb gyermek, vagy rokonok eltakarítása után, szokott haladéktalanul megtartatni. A családnak minden rokona, barátai, nagyobb gazdáknál előbbkelő idegenek, a román lelkész, kántor, s úgynevezett éneklő diák mindenkor hivatalosok. A kimúlt család tagjai már a temetés előtt három köböl tiszta búzából kalácsokat készítnek és sütnek, melyeket a temetési szertartás alatt a szegények között szoktak kiosztani, kik azután a kimúltat a sírkertbe kísérik, s lelke nyugalmáért ájtatosan imádkoznak. Azonnal a temetés végeztével tartatik a halotti tor, vagy úgynevezett pomána. A mely szobában a halott kiterítve feküdt, ugyanazon szobában terítenek a vendégeknek. Evés, ivás, a család, s a rokonok vigasztalása fő czélja a lakomának. Szegényebb házaknál pálinka, főtthús, és olajban sült palacsinta a lakoma kiegészítő részei. Minden pohár pálinka után így szoktak felköszönteni: „Adjon az Isten a megholtnak mennyei nyugodalmat, az élőknek földi vigasztalást!" Bármelyik meghívott kimaradásáért rendkívül neheztelnek. A tehetősbeknél harmadnapra, hat hétre, s így összesen, háromszor tartatik pomána. Magyar menyekző, és eljegyzés Mint majd mindenben, úgy a pároséletre való lépésben is, az észt választja kalauzul a férfiúi teljeskort megközelítő ifjú. E czélból a hit boldogító szárnyam fölemelkedik Istenéhez ,s vallásos buzgósággal esedezik sorsához illő társért. Szüleinek szándokát kijelentvén, azoknak jóra irányzó tanácsaikat tisztelettel fogadja. Közeli rokonai, vagy jó ismerői közül két éltesebb egyént későbben felkér, kik a kijelölt lányos házhoz haladéktalanul elmennek, küldetésök okát kijelentik, magokkal viszik a vőlegény jegyét — mly rendszerint bizonyos összeg pénzből, néha jegykendőből áll — és választ sürgetnek. Ha üreskosarat, vagy tagadó választ nem kapnak: jegyet cserélnek az úgynevezett násznagyok, mit azután örömnyilatkozatok, vagy tréfás tagadó beszédek között adnak át a házasulandónak; megtörténvén az eljegyzés, kézfogóhoz készülnek a lányos háznál, hol majd kisebb, majd nagyobbszerű vendégség tartatik, és lelket vidító zene szól. 409
