A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Felhősné Csiszár Sarolta: A népi mosás Szatmárban és Beregben

Mosódeszka. Beregi Múzeum. Lelt. sz.: 82.16.4. Lelőhely Vásárosnamény A töréssel a vászon megpuhul, kisimul. A vászonnak ezt a puhítását, simítását, mángorlásnak nevezték. Ezt sima asztallapon a kótics és a mindenki által jól ismert mángorlófa v. mángorló segítségével végezték. A nagyon pontosan összehajtott vászonneműt szorosan rátekerték a laskanyújtószerű, vagy annál valamivel vastagabb, néha rövid kis esztergált nyéllel ellátott rúdra, a kóticsra (ahol ilyen nem volt, ott egyszerűen a laskanyújtóra), majd a mángorlóval a felgöngyölgetett ruhára kissé .rácsapva, az egészet előrefelé göngyölgették. A mángorló általában keményfából készült, kb. 60—70 cm hosszú, 10—13 cm széles, felső végén rövid, a kéz fogásához igazodó, általában esztergált vagy nagyon szépen lekerekített, lesimított, nyéllel ellátott tárgy, amelynek az alsó lapja erősen bordázott. A felső lapja rendszerint díszített. A mángorlót általában mesteremberek készítették megrendelésre. Legtöbbször fiatal férjek ajándékozták meg vele a feleségüket. Ritkábban fiatalemberek jegy ajándékként adták a lányoknak. Ezért a díszítmények között legtöbbször szívből vagy korsóból kiinduló indás virágmintát találunk. Hideg simítással történt a bőgatya ráncolása és a ráncos ingujjak simítása is. A mángorlással megpuhított kisimítóít ruha a ráncokat egy 10—15 cm hosszú, 2—3 cm széles lapos kis fadarab vagy csont segítségével tovább simították. Az anyag élét két ujj közé fogva, a simítót az . •• 393