A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Szabadfalvi József: A méhek tavaszi kibocsátásának napjai

ne igézzék a méneket." „Gyümölcsoltó volt a méhkieresztés napja. Eresztettek ki farkasgégén, hogy tolvaj legyen a méh." A kieresztés napján a méhésznek nem volt szabad otthonról elmennie.

32 Az elősorolt adatok azt bizonyítják, hogy a méhek tavaszi kieresztése hagyományosan jeles naphoz kapcsolódott. A Horhi Miklós-féle méhészkönyv variánsai általában április első hetét jelölték meg, s jobbára a napot kötötték meg, csupán szerdát és csütörtököt javasolván. Más kéziratos méhészkönyvek többnyire Szent József utáni hét első szerdáját, némelyik Nagypénteket, ill. Szent Gergely napját ajánlották. A legelső nyomtatásban megjelent munka Gedde János méhészkönyvében napra utalást nem találtam, az erőteljesen reá támaszkodó szerző Vannai István (munkája kéziratban maradt fenn, csak nemrégiben publikálták) sem tört lándzsát a kibocsátás pontos napját illetően. Az általa javasolt Mátyás hete (február 25.) igen korainak tűnik, legfeljebb tisztítórepülésnek tekinthető. Pálfy Lőrinc ugyancsak április első hetének két középső napját tekintette alkalmasnak, hasonlóképpen mint a Horhi-könyvek. Handerla György Böjt-elő havának végét említette. Csáti Szabó György a természetes vegetációhoz köti: erdőben hamar, „mezőségben" a „tengeri barackfák virágzásakor". A 20. századi néprajzi gyűjtések és publikációk egy-két kivételtől eltérően, mind József napját ajánlották a tavaszi kieresztés határnapjának. Nemcsak Dél-Dunántúl magyar, szerb-horvát és vend lakossága, hanem a dél-alföldi észak-magyarországi adatokban is ez fordul elő. Csupán Hódmezővásárhelyen esik a III. hó elejére), Békésen és Komádiban Gergely napra (III. 12.) a méhek tavaszi kieresztése. A erdélyi adatok változatosabb képet mutatnak, itt József nap mellett előfordul a Negyvenözentek (március 10.), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.), illetőleg Nagypéntek is. A tavaszi kieresztéshez racionális eljárások kapcsolódtak: pl. a kasok aljának kiseprése, a gyenge családok feltáplálása stb. Etettek mézzel, cukorral, de fellelhető a főtt vagy sütött hússal, leginkább tyúkkal való etetés is. Az éhes és leromlott erejű méhcsaládnak igen nagy gondot okoztak a számukra fogyaszthatatlan anyag kitakarításával. A tavaszi kieresztéshez kapcsolódó szokáselemek legtöbbike a méhek tulajdonságait igyekeztek befolyásolni. Az eddigi néprajzi irodalom főképpen egy témakörrel foglalkozott, a méhek szelídítését, illetőleg bátorítását célzó kultikus, jobbára analógiás eljárásaival.

33 Idevonatkozó néhány adatot e tanulmány is tartalmaz, e témakör teljes feldolgozása még előttünk álló feladat. 32 Gunda Béla EA., 592. 16—18. 33 Györffy István: Farkasgégén eresztett. Ethn., XLIII. 1932. 82—85.; Berze Nagy János: Farkasgégén eres*ztett. Ethn., XLIX. 1938. 330—334.; Gunda Béla: Farkasgégén eresztett. Erdélyi Múzeum, L. 101—104. Vö. még Hof er Tamás: XVIII. századi méhész-hiedelmek. Ethn., LXII. 1951. 180—171. 153