A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Szabadfalvi József: A méhek tavaszi kibocsátásának napjai

napján és Nagy pinteken a vagy más napokon, de nincz Job mint Gyümölcz oltó Boldog Asszony napján."

7 1779-ben Vannai István említ „Mátyás (február 25.) heteiben" való kibocsátást is jó időben.

8 A száz évvel később, tehát a 18. század közepén már nyomtatásban is megjelent, és már sokkal terjedelmesebb méhészkönyvek tartalmukban még kapcsolódnak a korábbiakhoz, de már racionálisabban fogalmazzák még a tavaszi kibocsátás időpontját. Pálfy Lőrinc 1762-ben megjelent méhészkönyve még őrzi a régi hagyományokat: „Ennek a' ki-rakásnak és. bocsajtásnak leg-jobb ideje Áprilisnak első hete, és ezen hétnek Szereda vagy Tsötörtök napja, mert a' mint a' Filosófusok tartyák, és monydyák: Omnis actus fieri debet sub sua planéta. ... Mindazonáltal ha akkor szép tiszta csendes napfény nem találtatna lenni, jobb várakozni az alkalmatos időre, nem gondolván a planétával." Megörökítette a kibocsátás ősi szokását is: „Itt immár ha azt akarod, hogy méheid jámborak és zelidek legyenek, bocsásd-ki fejér juh gyapját a' méh kosárnak lyukára vonván, hogy meg-mászhassák mikor ki-jőnek, mert valamint a' farkas fog és farkas gége hatalmas, és bizonyos a' gonoszságban, prédálásban; úgy szintén a' fejér juh gyapja-is a' jámborságban."

9 A 18. század utolsó évtizedében megjelent méhészkönyvekben ugyancsak rábukkanunk a tavaszi kibocsátás határnapjának ajánlására. Csáti Szabó György Magyarországi Gazdája 1792-ben azt hirdeti, hogy erős helyeken, ahol a fák hamarabb virágzanak, korábban ki lehet engedni, de „Mezőségen" csak akkor, amikor a „Tengeri barack fák" virágoznak.

10 1794-ben Handerla György javaslatát már meglehetősen racionálisan határozta meg: „Ha már a' fákon, és a' mezőbe elegendő virágok vannak, bátran nyisdd-ki a' méhesedet, vagy rakdd-ki méheidet, és a' repülő lyukokat szabadítsd fel." Egy bekezdéssel lejjebb azonban korábbi kieresztést is javasol: „Böjt elő havának vége felé is jó néha a' méheket ki-ereszteni, hogy egy-két óráig, mikor a napfény mutatja magát, és a hó elolvad, magokat fel fissitsék."

11 A 19. századi egyre tudományosabb alapokon álló méhészkönyvek az időjárás javulásához kötik a tavaszi kibocsátást! Az ún. tisztuló kirépülést — tél végén — akkor ajánlják, amikor a nappali hőmérséklet a déli órákban eléri a 8—12 °C-ot. A rendszeres kijárás csak 14—16 °C hőmérséklet esetén valósulhat meg. A magyar néprajzi irodalomban igen kevés adat vonatkozik a méhészet évi munkálataira, s így a tavaszi teendőkre is. Népünk ünnepei с könyvében Bálint Sándor is József napjához köti a méhek kieresztését: „Az ország sok vidékén ezen a napon eresztik ki először a méhrajokat. A méhek középkori hiedelem szerint szűzies életet élnek, ezért öntenek viaszból gyertyát, Krisztus jelképét is. Talán nem véletlen, hogy a rajeresztés a tiszta József ünnepén történik."

12 \ • 7 Mándoki László: Adatok a magyar méhészet történetéhez a XVII. századból. Agrártörténeti Szemle, II. 1957. 117. 8 Vannai István Magyar Méhes Kertje. Sajtó alá rendezte H. Bathó Edit. Folklór és Ethnográfia, 42. Debrecen, 1988. 62. 9 Pálfy Lőrinc: Erdélyi Méhecske. Kolozsvár, 1762. 22—24. 10 Csáti Szabó György: Magyar-országi méhes gazda. Debrecen, 1792. 9. 11 Handerla György: Üj méhész vagy-is a méheknek Magyar hazánkhoz alkalmazott gondviselése. Pozsony—Komárom, 1794. 18. 12 Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Bp., 1938. 189. 149