A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Bartha Elek: Népi vallásosság és paraszti műveltség
értelmezzék, „nemhivatalosnak" minősítve minden olyan vallásos megnyilvánulást, amely a kötelező egyházi előírásoktól némi eltérést mutat. Megfeledkezve közben arról, hogy a hivatalos liturgiát gyakorlati megvalósításra szánták, amelynek során az szükségképpen egyedi elemekkel bővül. Mindez még nem jelenti feltétlenül a hivatalos formától való eltérést, még akkor sem, ha egy közösség vallásossága időf Щ lokális színezetűvé válik. 7 ••;;; ";• Maguk a hivatalos formák is mutathatnak területi" eltéréseket. Számos példát ismer a néprajz, hogy egyes hagyományok "előfordulásában egyházkerületi, egyházmegyei intézkedések is közrejátszanak. Az egyházak is tanúsítottak bizonyos rugalmasságot a helyi hagyományokhoz való alkalmazkodásban, s így egyes helyi hagyományokat az egyházi élet részeivé tettek. Ha a népi vallásosságot mégis a hivatalos valláshoz való. viszonyával akarjuk jellemezni, célravezetőbb, ha másfelől közelítjük meg a kérdést. Az egyhazak a kötelező vallásos alkalmakon kívül mint amilyen például a szentmise, korlátozott számú vallásgyakorlási alkalmat biztosítanak híveik részére. Ide tartoznak többek között a különböző közösségi és magánájtatosságok, a böjtök, a szentek kultuszának szertartásai, a szentelmények és más közösségi jellegű vallásos alkalmak. Ezeket részint a helyi közösség papja biztosítja, részint pedig vallásos kiadványok formá•jában állnak rendelkezésre. A közösség tagjai igényeik és lehetőségük szerint elégíthetik ki az egyház által kínált lehetőségek közül vallásos szükségleteiket. Ezeknek az igényeknek egy bizonyos szintig a pap, illetőleg az egyház helyi szervezete is eleget tud tenni. Akadnak azonban minden közösségben olyan vallásos igények is, amelyek a helyi lehetőségeket meghaladják, s amelyek kielégítése így rendszerint öntevékeny módon történik. Az egyház ezekhez a vallásgyakorlási formákhoz is nyújt javaslatokat, modelleket', de az újra és újra feltámadó igények egy bizonyos ponton túl már nem tudnak egyházi forrásból meríteni, s a néphagyományban gyökerező ájtatosságokat, rítusokat választanak. Minél inkább visszanyúlnak a kereszténység történetébe, annál inkább ez utóbbi, tehát a néphagyomány válik a paraszti közösségek hitéletének fő forrásává. A vallási igények és az ellátásukra az egyház által biztosított lehetősége közötti űr még kisebb közösségeken belül is a vallásgyakorlási formák igen bonyolult és nehezen áttekihthető rendszeréhez vezet, de ez alakítja ki azokat a helyi hagyományokat is, amelyek eltérhetnek a szűkebb környezet vallási életétől. Ez a jórészt századunkra jellemző állapot történetileg annyiban mutat eltérést, hogy a korábbi évszázadokban ugyanezeknek a folyamatoknak az eredményeként valláson kívüli szokások is bekerülhettek a vallásgyakorlásba. Különösen érezhető volt ez, és részben érezhető még napjainkban is, az egyházilag ellátatlan vagy alig ellátott területeken, mint például az alföldi vagy hegyvidéki szórvány települések lakosságának körében. Ezeken a nyomokon haladva juthatunk el a népi vallásosság létrejöttének, sokévszázados virágzásának, majd a vallásosság más formáiba való átmenetének alapkérdéséhez. Amíg a vallásgyakorlási formák, a vallásos szertartások iránti igény kielégítésére, természetesen az igényekkel összhangban, a tradicionális kultúra elemei (szokások, népköltészet, 124
