A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Németh Péter: Erdész Sándor hatvanéves
ékkel mentünk, akiket Gunda Béla vezetett. így ismerkedhettem meg Ujváry Zoltánnal, Farkas Józsefiéi, Ferenczi Imrével, azokkal, akikkel a mai napig is igyekezünk a néprajz ügyét szolgálni. Nos, a gyűjtőutakon a többiekkel szemben volt egy előnyöm: a népmeséket, hiedelemmondákat gyorsírással jegyeztem le, nem kis mennyiségben, s ezt egy-két napon belül le is tudtam gépelni. S ebben a gyakorló néprajzi gyűjtésben, ha minőségben nem is, de mennyiségben mindenkit túlszárnyaltam. De akkor még nem volt magnetofon. Egyetemi éveimről szólva meg kell említenem azt is, hogy jó iskolát jelentettek számomra a Néprajzi Múzeumban folyó múzeumi gyakorlatok. 1950-ben a nyári szünidőt is a Néprajzi Múzeumban töltöttem, Balassa Iván főigazgató jóvoltából. Bevontak akkor mindenbe, leltározási munkába, kiállításrendezésbe, sőt tárgygyűjtésbe is. A néprajzi tárgyak nem vpítak ismeretlenek előttem, mindnek tudtam a nevét, csupán azt furcsállottam, hogy a néprajztudomány ilyesmivel is törődik. Ugyancsak 1950-ben, augusztus végén, szeptember elején a Néprajzi Múzeum megbízásából Nyírcsászáriban összegyűjtöttem közel száz néprajzi tárgyat, melyekből „kiállítást" rendeztem az uradalom magtárának padlásán. Most már tudom, hogy akkor odahaza népművelő-honismeretkutató voltam. Természetesen jelentést is küldtem. Balassa Iván eljött, megnézte és erről elismerően nyilatkozott (nem nekem, hanem) Ortutay Gyulának és Tálasi Istvánnak. Anyám kacsát vágott, ebéd közben apám a Károlyi-grófokról, az Odeschalchi-hercegekről, meg a kukásokról beszélt. Ebéd után sétát tettünk a faluban, amelyik most sem hosszú. A főigazgató úr minden házat megnézett és jónéhányról véleményt is mondott: Ez ruszin ház, ez pedig tót, itt pedig magyar (református) ember lakik. Ez jó gazda lehet, az meg már nem törődik a mezőgazdasággal! Mindez pontosan igaz volt! De honnan tudta? Onnan, hogy néprajzos volt. Szüleim ekkor értettek meg valamit abból, hogy a néprajz is tudomány, és ha már nem lesz belőlem református pap, de talán egy muzeológus még lehetek. Szegények, míg éltek, Balassa Ivánt nagyon tisztelték, minden hazalátogatásomkor mondanom kellett róla valamit. De akkoriban nemcsak a Néprajzi Múzeumba jártunk, hanem a Nemzeti Múzeumba, a Szépművészeti Múzeumba is, és ezek a gyakorlatok szerettették meg velünk a muzeológiát!" Az elhelyezési bizottság a Néprajzi Múzeumot jelölte ki Erdész Sándor első munkahelyének, végül is a néprajz első minisztériumi előadója lett az akkor szervezett Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztályán. E poszton később Erdélyi Zoltán, Füzes Endre és a tragikusan hirtelen elhunyt Ikvai Nándor követték. Közben megnősült, budapesti lakásra nem számíthatott, így 1954 nyarán Jászberényben a Jász Múzeum vezetői állását foglalta el 1957 februárjáig. Ismét adjuk vissza a szót az emlékezőnek: „Voltam EPOSZ-titkár Nyírcsászáriban, NÉKOSZ-ista és a Diákszövetség (MINSZ) városi kultúrtitkára Nyíregyházán, a budapesti egyetemen mindenféle ifjúsági szövetség tagja, végül — társadalmi munkában — a HNF városi titkára Jászberényben. Az utóbbi tisztségem nem volt zökkenőmentes: 1957-ben hat hónapon át Budapesten a Fő utcai katonai börtön lakója voltam „vizsgálati fogoly" minőségben, de „elítélt" egy napig sem. Mondanom sem kell, hogy az 56-os októberi események miatt. Sem a hadbíróság előtt, sem az elmúlt évtizedek során nem tisztázhattam magam. (Majd egyszer leírom, hogy mi is történt körülöttem; nem valamiféle rehabilitáció iránti esdeklés miatt, hanem a valós tények 11
