A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Hankóczi Gyula: „Ördögségöt tudok...” – Az alföldi dudások (hiedelem) történeteihez
Ügy gondoljuk, hogy hasonló törekvés rejlik egyik jellegzetes, Alföld-szerte elterjedt dudahiedelmünk mögött is. Egy konkrét példán keresztül mutatjuk ezt be. A múlt század második felében a Nagykunságban, közelebbről Túrkevén, rendszerint Nydkó dudás muzsikált mulatságokban, lakodalmakban. „Vacsora után vígan járta a násznép a dudaszóra a csárdást kivilágos kivirradtig. Csak Nyakó unta már nagyon az egyoldalú vigadalmat. Tudniillik, míg ő keservesen fújta és nyekergette a hóna alatt a súlyos kutyabőrt, addig a többiek valóban vigadtak. Éppen mikor a gyorscsárdásra került sor, kapta-fogta magát Nyakó, felakasztotta a dudáját a falra. Az vígan szólt tovább, ő maga pedig beállott a táncolók közé. Saját dudájának zenéjére járta a többiekkel a táncot." Rendszerint ennyit tudunk meg a Hajdúsáptól a Kiskunságiig elterjedt hiedelemből. Nyakó azonban élő személy volt, reális megfigyelője is lehetett és akadt is. „Nyakó szolgáltatta a zenét nagy, hosszúszőrű kutyabőrdudájával. Egyszercsak táncközben leemelte nyakából a dudát, jól telefújta és hirtelen felakasztotta a falra. A duda tovább szólt a falon, amíg volt benne szusz. Nyakó pedig derékon kapott egy menyecskét, fordult vele kettőt-hármat, míg a duda el nem halkult. Akkor megint levette a dudát a falról és fújta tovább. Ezt többször is megismételte." 5 A dudához, dudásokhoz fűződő történetek legnagyobb és legérdekesebb csoportjának, a tulajdonképpeni dudahiedelmeknek azonban, többségükben nincs semmiféle reális magyarázata. A dudálás megtanulásának és a „tudós zenész" megnyilvánulásainak hiedelmeiben alig, vagy egyáltalán nem ismerünk valós elemekre. A dudálás tanulásának, a tudomány szerzésének emlékeire Tiszaújfalun akadtunk, több változatban is. Kettőt közlünk. Az első cselekvéseit karácsony böjtjén kellett elvégezni. „Az illető, aki meg tudta tanítani, megegyezett azzal, aki meg akarta tanulni a bőrdudát. Ez ki is fizette, amiben megegyeztek. Akkor azt mondta neki: Vegyél magadhoz egy piszkafát, meg egy jó erősre csavart szalmakötél-tukarcsot. Ha kiérsz a legközelebbi keresztúthoz, a keresztútnak a kellős közepébe állj bele, a piszkafával csinálj egy nagy kört magadnak, mert a tudományok ha jönnek, a körnél beljebb nem mennek, akármilyen ijesztékek lesznek.. . Mikorra megcsinálta a kört, beleszúrta a körbe a piszkafát, a piszkafán a csóvát meggyújtptta, égett a szalmacsóva. Mire a szalmacsóva meggyúlt, a piszkafa tövénél ott volt egy döglött kutya. A kétfilléres bugyiit kivitte magával, avval megnyúzta. Azt mondta az illető: — Ki ne vágd a kutya bőrét, mert ha kivágod, nem szól. Semmitől meg ne ijedj, akármi lesz! (Tüzesszarvú bikák szaladoznak a körnek, tüzes lovak, szamarak. Kétágú kis vasvillával még az ördögök is nyúlkáltak befelé, hogy kihúzzák, de nem bírták kihúzni, mert a körnél to L vább nem volt hatalmuk.) A kutyát ahogy nyúzta, az a fogát mindig csattogtatta ... Mire a kutyát megnyúzta, letette a kutyabőrt a piszkafa tövéhez, akiből lett volna a bőrduda. Akkorára a körnek a közepébe lett —————— •"$••. 5 Györffy L. 1974. 32—33.; Paksa K. 1969. 136.; Sárosi B. 1978. 82. 113
