A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 21-23. - 1978-1980 (Nyíregyháza, 1988)

Szabó Sarolta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás egy szamosmenti faluban

zsolóhenger) és eszköz nélkül (kézzel, lábbal) történő dörzsölés. Területünkön mindkét, eljárást alkalmazták; lábbal vagy fadörzsölő segítségével puhították a szöszt. Szívesebben alkalmazták az előbbi eljárást, mert azt tartották, hogy így a szösz puhább, selymesebb szálú lesz. A lábbal való dörzsölés általános volt a környező községekben is. A dörzsölöt augusztusban tartották, amikor még meleg, száraz idők jártak. A nedves, meg vonult szöszt nem lehetett dörzsölni. A dörzsölő mindig társas jellegű munka, általában eladósorban lévő lányok végezték, akiket a dörzsölő előtti napon hívott a gazdaasszony, ha nagylánya volt, akkor ő. Az eszköz nélküli, tehát lábbal és az eszközzel történő puhítási eljárást is dörzsó'Zőnek nevezték. Az eszköz neve fadörzsölő. Szakirodalmi terminológiája kalodás dörzsölő, aminek két típusa különböztethető meg; a rögzített bálványos és a forgó bálványos. Elterjedése nem országos méretű, nem ismeretes a Duna—Tisza közén és az észak-tiszántúli területeken. Az eszköz lényegében két részből áll: egy hosszanti irányban áttört hengeres faoszlopból (ez a bálvány), és az azt körülfogó kalodából, amely lehet hengeres és négyzet alakú.

10 Az eszköz eredetét vizsgálva bizonyított tény, hogy honfoglalás előtti kultúrelemről van szó, a bőrkultúrából származik, s már kettős funkcióval hozták magukkal a honfoglalók, de kendermunkára csak kismértékben használták.

11 A dörzsölő este, munka után, sürvedés körül kezdődött. Az udvaron, vagy a tornácon tartották, földjére ponyvát, vagy gyékényt terítettek és ezen dörzsölték a szöszt mezítláb. Kapaszkodónak (amire azért volt szükség, hogy dörzsölés közben el ne veszítsék az egyensúlyukat) ha tornácon dolgoztak, kötelet vagy rudat erősítettek a tornác tartóoszlopai, a culápok közé. Ha az udvaron dolgoztak, akkor két dagasztólábra fektetett létrába kapaszkodtak. Dörzsölés előtt a „fűszÖszt meggöbölték", vagyis a két végére gömöt csavartak, hogy ,,tiprás" közben ,,össze ne bonyódjon'\ Egyszerre egy fej szöszt vettek láb alá, és addig puhították, míg a szálai szol nem omlottak, mert a gereben csak akkor járta jól. Egy fej kendert átlagban 15-30 percig kellett dörzsölni. Egy este általában igyekeztek a háziasszony összes szöszét megdörzsölni, mert egy-két kita szösznél ritkán volt több egy-egy helyen. Egy lány egy este 4-5 fej szöszt tudott megdörzsölni, ha o-an, 10-en voltak, 20-40 fej szöszszel elboldogultak. A faluban az emlékezet, csak egy fadörzsölőt őriz, de nem is igen volt szükség többre, mivel igen nagy munkatermelékenységű eszköz volt. 120 fej tilolt kendert 5-6 óra alatt megdörzsöltek vele, mig 10. Uo. 144. П. Uo. 153. 83