A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 21-23. - 1978-1980 (Nyíregyháza, 1988)

Szabó Sarolta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás egy szamosmenti faluban

hamarabb indult el, mint a kis- és szegényparaszti családoknál. Kendert minden család termelt, mennyiségét elsősorban a család nagysága, a gyermekek száma, és nem utolsó sorban a társadalmi helyzet határozta meg. Nagyjából egy vagyoni kategóriába sorolható két családnál a következőképpen alakult a kenderföldek nagysága: a 8 kh-as, 7 gyermekes család 300-400 G-öl kendert vetett átlagosan, a 6 holdas, 2 gyermekes 100 •-ölet. Ugyanakkor a 40 kh földdel rendelkező gazda csak 50 •-ölön termelt kendert. A legtöbb kendert, vászonterméket a 10 kh-on aluli birtokkategóriákhoz tartozók használtak fel.

3 A kender jó táperőben lévő, gondosan előkészített talajt igényelt, ezért mindig a legjobb minőségű földbe vetették. A nyomásos gazdálkodás idején általában a település közelében ,többnyire a kertek alatt egy tagban jelölték ki a kenderföldek helyét. Ennek emlékét őrzik sok helyütt a még ma is élő határ-, illetve dűlőnevek: Kenderes, Kendereskert, Kenderhely, 4

stb. A tagosítás után azonban ez a rendszer felbomlott, és mindenki oda vetette a kenderét, ahol a földje erre a legalkalmasabbnak bizonyult. A faluban már nem emlékeztek arra, hogy valamikor egy helyen lett volna mindenkinek a kenderföldje, az erre utaló határnevek sem maradtak meg az emlékezetben. Helye állandóan változott a határban, a gazdák többnyire a répa- vagy burganyaföld, ritkábban a kukoricaföld végén hagytak helyet neki. Az urasági kommenciósoknak viszont egy helyen jelölték ki a kenderföldet. A kenderföld megmunkálása együtt történt annak a növénynek a földjével, amelyikből kiszorítottak egy keveset a kender számára. Kétszer szántottak a kender alá: ősszel mélyszántás, tavasszal közvetlenül vetés előtt. A vetésnek nem volt pontosan meghatározott napja, akkor vetettek, amikor „az idő engedte", de Szent György napig feltétlenül földben kellett lennie a magnak. Március végén, április első felében eső után igyekeztek vetni, amikor a krumpli vagy a tengeri is a fölbe került. Általában zsákból, ritkábban kötőből vetettek. A zsákot vállon átvetve jobb kézzel sűrűn szórták a kendermagot, kétszer-háromszor is végigmentek a kenderföldön. A vetés sűrűségén múlott a kenderszálak vastagsága. A vékony szálú kender adott jó minőségű, elegendő mennyiségű szöszt. Kb. 50 П-öl földhöz egy szakítókosár magot számoltak. 3. Dobrossy I.: A parasztgazdaságok szerkezete és a rostnövénytermesztés kapcsolata Borsod-Abaúj Zemplén megyében. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XII. (1973). 412. 4. Jenő A.: A kender felhasználása és gazdasági jelentősége Szatmárban. Néprajzi közlemények 1966. 129. 78