A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)

Korek József: Adatok a Tiszahát neolitikumához

A részletes eredményekből kitűnik, hogy a kisvarsány-hídéri és a sátoraljaújhelyi durva és finom kerámia anyaga nagyon közel áll egymáshoz. A szamossályi durva kerámia anyaga némileg eltér az előzőektől, aminek oka az is lehet, hogy savval kezelték, ami a kerámia 10—15%-át kioldhatja. Az eredmények azt mutatják, hogy a nyersanyagot a helyszínről vették, amely viszont nagy területen szinte egyforma. Példa erre a tiszaberceli téglagyár agyagösszetétele: SiO — 60,2%; A14> — 18,4% РеОз — 8,6%, TiO— 1,0% CaO — 0,4%; MgO — nyomok. КО, NaO + maradék — 4,3%; izzítási veszteség 7,0%. A nem vizsgált lelőhelyek anyaga is technikailag teljesen azonos kivitelű. A készítés közös sajátságain túl feltűnően nagy hasonlóság észlelhető az összetétel, forma szempontjából is. A statisztikai mintavételre alkalmas objektumokban a durva, vastag falú, a finomabb, középvastag cserepek aránya közel azonos, így az utóbbiak aránya Kisvarsány-Hídéren 80%, Sonkádon 95%. Közös vonás, hogy a durva kerámiában igen kevés a formaváltozat. A formakészlet két változatra épül. Az egyik a fazék, amely több típusban jelentkezik (22. ábra 1, 2) a peremképzésben. Közepes méretűek, 25—30 cm között változnak, űrtartalmuk ritkán haladja meg a 4—5 litert. Ennél nagyobb, már készlettartónak minősíthető edény töredéke nem fordult elő. Ez a körülmény határozza meg gazdálkodási szintjüket. A méretei miatt főzőedénynek tartható forma általános neolitikus sajátság, nem köthető csoporthoz. A fenékképzésben találunk eltérést a Körös csoport hasonló formáitól, ahol a kis talp, illetőleg a fenék megvastagodása az általános, amint ez a méhteleki fazekaknál is megtalálható. A kissé behajló szájú, félgömbös forma azonban vonaldíszes alapvonás, a leggyakrabban fordul elő, és annak legkorábbi szakaszától nyomon kísérhetjük a középső szakasz sokrétű csoportjaiban. A fazékformán meglevő applikációk, a hegyesedő egyes vagy kettős bütykök gyakran osztva az ismert rendszerben kerülnek az edényre. Leggyakoribb a vállon való egysoros elhelyezés 4 bütyökkel vagy két sorban, háromszöges elrendezésben, ahogyan ez valamennyi neolitikus csoportban szokásos. Ritkább a köríves fogantyú. Speciális formában jelentkezett két zajtai töredéken (19. ábra 16, 17) a bütyökfogó, ahol a kisebb méretű, 15—20 cm magas, 3—4 1 űrtartalmú fazék belső oldalán fogantyúként szolgált. Az edény belsejében alkalmazott fogantyúk legkorábban Tiszacsegén lépnek fel.

26 Másik forma a lapos tál, amelyet a kutatás eddig jól körülhatárolt kultúrába sorolt. Korábban a tiszai kultúra vezérformájának tartották e típust,

27 amelynek értékelése változott ugyan, de a szakáiháti csoportban való általános feltűnése sem változtatott azon az alapfelfogáson, hogy a típus délről származott. A lapos tálforma több példányban fordult elő Kisvarsány-Hídéren, Sonkádon, ahol az 1. ház cserépanyagából 11 töredékkel volt képviselve, amelyek különböző tálakhoz tartoztak (26. ábra 1—7). Közös sajátság, hogy nem alkalmazzák a tálperem alatti részen a különböző formájú fogantyúkat, amelyek a szakáiháti és tiszai csoportban általánosak. Kisebbek a tálak átmérői, a legnagyobb sem haladja meg a 35—40 cm-t. A kerek forma mellett fellép az ovális is (26. ábra 1). A forma eredetére vonatkozó déli összetevők — a vincai és vinkovci példányok alapján levont korábbi analógiák nem perdöntők.

28 Nagyon gyakori alapformának te18