A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)
Janó Ákos: A fonó Szatmárban I.
Nyálazónak használtak néha főtt, csemege babot is. A nagyszemű, parázs, kávészínű tarkababot sós vízben főzték, s tányérokba rakva fogyasztották. A babszemek egyik végén lévő fekete folt eredetét a fonók tréfásan így magyarázták: — Nagyot kacagott, kihasadt a feneke, a szabó befódta, ezért lett tarka a bab. A fonóban a háziasszony porlós tésztával, fánkkal, csőrögével, almával, sült tökkel is kínálgatta a vendégeket. Az ellátás nem volt kötelező, de ha tehették, a megvendégelésre mindig sort kerítettek. A nyálazók fogyasztása, a csemegézés, a fonók természetes velejárója volt, a kínálgatás kölcsönösen történt. Más ételeket, süteményeket 9 óra után vagy a fonók vége felé fogyasztottak. A legények 9 óra után már készülődni kezdtek, s úgy, ahogy érkeztek, párosával vagy csoportosan, hazaindultak a fonóból. Azok a legények, akiknek kifogott szeretőjük nem volt, nem várták meg a fonó végét. A kikísérés leginkább a házilány kötelessége volt (Panyola, Kérsemjén, Tiszakóród, Tiszacsécse, Kölese, Sonkád, Fülesd, Túrricse, Hermánszeg, Szamosbecs, Szamosangyalos), ritkábban azé a lányé, akinek a kedvéért a legény a fonóba jött (Pátyod). Pátyódon szokás volt az is, hogy a legényeket az a lány kísérte ki, aki utoljára érkezett a fonóba és az ajtó mellé került. Addig a következő legénynek nem illett indulni, míg a lány az előző legény kikísérése után vissza nem jött. A házilánynak minden legénnyel kellett pár szót váltani. Ha ez nem történt meg, s a lány túlságosan hamar viszszajött a fonóba, a legényre is szégyen volt, de a lányt is elmarasztalták érte: — Látjátok, meg se állt vele beszélgetni! Amelyik legénynek a fonóban nem volt módja a házilánnyal beszélni, a kikíséréskor nyílt erre alkalma. A lány csak a pitvarajtóig kísérte a legényt, s ha az elment, becsukta utána az ajtót és visszament a fonóba. Mégis, a legények távozásának idején az egymás utáni kikísérések miatt a házilány alig fonhatott. A legények már csak azért sem mentek el egyszerre a fonóból, hogy a házilány külön-külön kísérje ki őket. Ha a legények egyszerre indultak, annak rendszerint az volt az oka, hogy valamiért megharagudtak 21 . Ha a házilánynak nem tetszett a legény látogatása, vagy az megsértette őt, nem kísérte ki. így is tudtára adhatta, hogy nem látja őt szívesen. Legközelebb oda nem is ment a legény fonóba. A házilány a legénnyel legfeljebb 5—10 percet tölthetett a pitvarban. Hosszabban nem időzhetett, mert a munka sem haladt, • s a hosszú kinntartózkodás gyanússá válhatott a többiek előtt, és a fonóbeliek könnyen megszólhatták. A fonó erkölcseire vigyázó, s a szokások felett híven őrködő lányok és asszonyok többféle módját ismerték annak, hogy az illendőségre figyelmeztessék a magáról megfeledkezett lányt. Ha sokáig kint volt a legénnyel, a bentiek kinyitották az ajtót, s úgy tettek, mintha a macskát hajtanák kifelé. Ezt akkor is megtették, ha egyáltalában nem volt a házban macska. Ha ez sem használt, verni kezdték a sparhelt karikáját, s más tárgyakat zörgettek nagy hanggal. Ezután hangos megjegyzések következtek: — Széket viszek, üljetek le! — Ne ácsorogjatok ott olyan sokáig! Gyakran meg is tették, széket dobtak ki a beszélgetésbe belefelejtkezett lánynak. Szokás volt, hogy a guzsalyát tették ki, hogy ha már nem akar bejönni, hadd tudjon fonni. A lánynak aztán a szülők előtt is felelni kellett a viselkedéséért. 183
