A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Fodor István: Hol talált rá Julianus a keleti magyarokra?
Számunkra azonban most ezek a kérdések nem elsőrendűen fontosak jelen témánk szempontjából. Jóval figyelemreméltóbbak a Volgai Bolgárország vallási életével kapcsolatos kutatások eredményei Ezek nem hagynak kétséget afelől, hogy a X. század első felében nem mindenütt terjedt itt el a mohamedán vallás. A pogány hitvilág emlékei még jóval későbbi időből is előkerültek a régészeti ásatások alkalmával. Az egyik legérdekesebb lelet, egy pogány szentély éppen egy jobbparti bolgár városban, a Csuvas SZSZK nyugati határánál lévő Tigasevóban került elő. Az ásató, G. A. Fedorov—Davidov a X— XI. századra keltezi ezt a régészeti lelőhelyet, mely szerinte előbb pogány szentély volt, később pedig egy feudális birtok központja. 56 A XI. század végén azonban a szentélyt leromboltak, ami bizonyára az iszlám elterjedésével lehetett kapcsolatban. 57 A Volga bal partján az emiitett Balymery mellett levő Solom nevű hegyen feltárt pogány szentélyt a X. században rombolták le az új hit terjesztői. 58 A pogány hitvilág nyomai azonban még jóval később is előtűnnek. Bulgartól nem messze az említett Aga-Bazar területén XIV— XV. századi pogány szentély maradványai kerültek elő. 50 A fentiekből azt a következtetést szűrhetjük le, hogy a Volgai Bolgárországban az uralkodó mohamedán államvallás feltehetően a XI. század végére az egész ország területén elterjedt, a Volga jobo partján is (pl. Tigasevo), 59a a pogány hit emlékei azonban meglehetősen erősen éltek továbbra is. Ez utóbbi azonban nem korlátozódott a folyó valamelyik partjára, hiszen még a főváros közelében is nyomára akadunk eléggé késői időpontban. Jülianus tehát a volgai bolgárok pogány hitével országuk bármely vidékén találkozhatott, nem csupán a Volga jobb partján. A régészeti leletekből levonható néptörténeti következtetések sem jogosítanak fel bennünket arra, hogy a keleten maradt magyar töredékeket a Volgától nyugatra eső területeken keressük. Nemrég ugyan P. D. Sztyepánov mordvin régész a honfoglaló magyarsággal igyekezett kapcsolatba hozni a VI— IX. századi Szura-völgyi emlékeket (Os Pando, Ásna Pando stb.), valamint a III— VII. századi imenykovói kultúrát. 60 Feltevését azonban igen ingatag alapokra építette, s így azt semmiképpen nem fogadhatjuk el. 61 Az általa felsorakoztatott emlékanyagban nem találunk olyan jegyeket, melyek az ősmagyarság gazdasági és műveltségi állapotát jellemezhetnék. 62 A Volgától nyugatra ismeretesek az orosz forrásokban említett mo&erjan, miéer, miéar népnevet, valamint a Mozar, Mozarka stb. típusú helynevek. Németh Gyula szerint ezek nyelvészetileg levezethetők a magyar, illetve megyer népnévből. 63 A tatárok nyugati nyelvjárását beszélő tatár-misarok kialakulásával kapcsolatban felmerült az a gondolat, hogy ez a népcsoport a Volga vidékén maradt magyarok utódai. 6 * E rendkívül bonyolult kérdés tisztázásával még adós a kutatás, valószínűnek látszik azonban, hogy magyar néptöredékek részt vettek a misarok etnogenezisében. 65 Ezek a magyarok azonban csak a tatárdúlás után .kerülhettek erre a területre, mint arról Julianus is említést tesz második útjáról szóló beszámolójában. 66 Nagy tömegű magyarság azonban ekkor sem kerülhetett ezekre a vidékekre. Bár egyelőre a Volga bal partján sem tudjuk pontosan megjelölni az ősmagyarság szállásterületét, itt több olyan leletcsoportot ismerünk, amelyek esetleg kapcsolatba hozhatók a magyarsággal. A baskíriai bahmutyinói műveltséggel (II— VII. sz.), 67 valamint a szintén Baskíriában előkerült szterlitamaki temetővel 68 kapcsolatban merült fel az irodalomban ennek lehetősége. Ezenkívül a magyar törzsnevek baskír megfelelői, 69 valamint az ómagyar hangalakú baskíriai helynevek 70 arra mutatnak, hogy a magyar szállásterület a Volgától keletre volt, minden bizonnyal a Dél-Urálhoz közel eső vidékeken. Bizonyára éltek azonban kisebb magyar népcsoportok a Volga környékén is, főként azután, hogy nagy részük (a későbbi honfoglalók) dél felé vándorolt a Don folyó vidékére. A volgai bolgárok VIII. századi honfoglalását követően az itt 59
