A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Püspöki Nagy Péter: Rovásírásos emlékeink olvasásának elvi kérdései - Püspöki Nagy Péter: Prinzipielle Fragen des Lesens unserer Runenschrift-Andenken

A) a homoródkarácsonfalvi rovástöredék, B) a margitszigeti felirattöredék, C) a radocsányi (Radäseni, Románia) kőbalta. A) A homoródkarácsonfalvi rovásfelirat töredékéről Németh Gyula (MNy. XL

VI.. 11—6.) helyesen állapította meg, hogy a magyar rovásírás nagyon korai hiteles emléke. Felfedezője, Szőke István — akkortájt bölcsészhallgató — állítása szerint az 1495ben befejezett torony falába, mint építőanyagot használták fel a sokkalta korábbi töredéket. Megfejtését az emlék töredékes volta miatt sem a felfedező, sem pedig Németh Gyula nem kísérelte meg. 1952-ben Franz Altheim megpróbálta a töredéket elolvasni (La Nouvelle Clio 1952/1—2. 44—9.). Az ótürk rovásírás segítségével óbolgár nyelvű megfejtést nyújtott. A töredék írásjeleinek esetleges ótürk jellegű esélyeit később tárgyaljuk. A töredék minden egyes betűalakja — a 15. számú jel kivételével — a legkisebb módosítás nélkül azonosítható a magyar rovás ábécé betűivel. Hivatkozásainkat a Szőke-féle számozás szerint adjuk. Franz Altheim rekonstrukciója mindössze csak a 4. és a 7. jel ábrázolásában tér el a szemtanú rajzától. A fénykép alapján a 4. jel rekonstrukcióját indokoltnak találjuk. A 7. és 11. — azonos — jelek rekonstrukcióját fénykép után nehéz értékelni. A helyesség kérdését természetesen csak grafikai szemszögből érinthetjük, nem jelentéstani oldalról. Altheim a Szőke-féle 8. jelet elhagyta. A fényképen sem látható. A felsorolt módosításokkal — melyekkel alapjában véve egyetértünk — kimerül minden írástani és optikai alapon igazolható rekonstrukciós lehetőség. A felirat olvasatában — illetőleg annak nyelvében — felmerült ellentmondás, vagyis az, hogy Németh magyarnak, Franz Altheim ó töröknek tartja, hírközlési szempontból kevésbé jelentős. E közönséges paradoxnak tűnő állítás helyességét könnyen bebizonyíthatjuk. A két írásrendszer — az ótürk meg a magyar — azonos betűelembázison alakult ki. Nem meglepő tehát, hogy a két rendszer írásjeleinek egyes jegyei egymással alaki, külső rokonságban vannak. Véletlen folytán még néhány jel hangértéke is megegyezhetik (pl. az „SZ"). A 15—16 írásjelből álló hírközlő sor tulajdonképpen csak 11 elem felhasználása révén jött létre. A felhasznált írásjelek száma viszont távolról sem meríti ki a két rendszerben használt jelek teljes számát. A sor rövidsége tehát többféle értelmezést is lehetővé tesz. A hírközlő sor helyes nyelvi értelmezése kizárólagosan az emlék idő- és térbeli, vagyis történelmi jellegétől függ. A templomépület legkorábbi részei viszont csak a XIII. századra utalnak, ami az óbolgár eredet valószínűségére nézve időbeli távolságot jelent, melyet a fennálló térbeli differencia még kétesebbé tesz. Egy olyan hírközlő sor biztos megfejtése — amely mindössze 15—16 jelből áll, sőt e sor még további két önálló részre tagolódik (az első sor 7—8, a másik 8 jelből áll), ezenkívül miindkettőröl tudjuk, hogy mind az elején, mind a végén csonka, sőt a két rész csak távoli tartalmi összefüggésben lehet egymással (mert köztük több jel hiányzik), továbbá a jelsor mély értelmi determinációja csaknem nulla (mindössze csak 2 jel ismétlődik meg benne) — a lehetetlenséggel határos. A jelek hangértékének ismeretében' még mindig erősen kétséges a helyes megfejtés végrehajtása. Példaként hozzuk fel az alábbi két sort, amely egy szép, magyarul írt mondatnak, a magyar rovásírás hangugrató szabálya értelmében műtöredékké átalakított részlete, amelynek mély értelmi, determinációs követelményei azonosak a karácsonyfalvi felirat szövegének feltételeivel: ... ZNHGyVLH ... (7 jel) ... TENTKFRG ... (8 jel) 47