A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Szathmáry László: Magyarország honfoglalás kori népességének termete
/ eljárása kidolgozásához felhasznált embertani sorozat és a vizsgált népesség alkati arányai milyen mértékben illeszkednek egymáshoz. Ezáltal a számított testmagasság főként relativisztikus összehasonlításokra alkalmas, melyet csakis ugyanazon módszerrel rekonstruált termetértékekkel végezhetünk el. A különböző eljárások eredményei között ugyanis — mint az a regressziós koefficiensek és regressziós állandók értékeiből következik — jelentős eltéréseket tapasztalhatunk, melyek az individuális adatok eloszlásától függően a variációs sor egyes tartományaiban különböző mértékűek. A populációstruktúra reális leírását tehát csak azonos módszerrel meghatározott termetértékekkel végezhetjük el, s ez a praktikum az összehasonlító vizsgálatok szempontjából is jelentős előnnyel jár. A közép-európai szerzők többsége ma a BRÉITINGER (1938) és BACH (1965) eljárásaival számított eredményeket tartja legelfogadhatóbbnak. Ezek a metodikák németországi egyéneken végzett méréseken alapszanak. A korábban követett MANOUVRIER (1893) és PEARSON (1899) féle módszereket főként azért érte sok bírálat, mert — a ROLLET (1888) által követett boncolási és mérési technikából eredően — a fekvő hulla testhosszát vetették össze a porcrészekkel együtt mért végtagcsont-hosszúságokkal, s ez a bevezetett korrekciók ellenére jelentős hibához vezethet. Másrészt pedig ROLLET (1888) eredményei dél-franciaországi egyéneken végzett méréseken alapszanak, akiknek alkati arányai Közép-Európa jelenkori népességeinek jelentős részétől eltérők. Tüzetes elemző vizsgálat hiányában nem tudni, hogy mennyiben érvényesül ez a megállapítás különböző korban élt történeti népességekre. (V. ö.: KURTH 1954.) Az eddigi kritikai tanulmányoknak, észrevételeknek igen nagy hiányosságuk, hogy főként a számított testmagasság értékeinek, átlagértékeinek realitásával kapcsolatosak, s a történeti népességek struktúrájának reális rekonstrukciója szempontjából az eljárások hatékonyságát nem elemezték. Tanulmányomban a X. századi népességek termetének alakulását egyrészt a szakirodalomban közölt vizsgálatok eredményei alapján elemzem, másrészt kritikai szempontok szerint BRÉITINGER (1938) és BACH (1965) eljárásainak felhasználásával értékelem. c) A végtagcsontok méreteinek meghatározásáról Ahhoz, hogy a különböző módszerekkel meghatározott termetértékeket a férfiak esetében BRÉITINGER (1938), a nők esetében BACH (1965) eljárásával is kiszámítsuk, szükség van egyénenként a hosszúcsontok méreteire. A megjelent közleményekben azonban a szerzők nem adják meg minden esetben a végtagcsontok méreteit, s ennek következtében a publikált leletek egynegyede az új szempontú rekonstrukcióhoz nem áll rendelkezésre. Ha a hosszúcsontok méretei adottak, az esetek 90%-ánál további problémát jelent, hogy a szerzők csak az általuk választott termetmeghatározási módszerekhez felhasználható méreteket közlik. BRÉITINGER (1938) és BACH (1965) táblázatainak felhasználásához a radius paralelhosszára, valamint a tibia medialis condylus — malleolus hosszúságára (MARTIN szerinti lb méretek) van szükség. Ugyanekkor a leírt leletek között — különösen az utóbbira nézve — igen kevés adatot találunk. Az összehasonlító vizsgálatok eredményeit azonban jelentősen torzítaná, ha a testmagasság kiszámítását az egyének egy részénél a femur, a tibia, a humerus és a radius méretei alapján; más részénél pedig a radius és a tibia méreteinek elhagyásával végeznénk, minthogy a proximalis és a distalis végtagelemek és a testmagasság korrelativ kapcsolata törvényszerűen eltérő (v. ö.: BACH 1965, BRÉITINGER 1938, DUPERTUIS és HADDEN 1951, PEARSON 1899, TROTTER és GLESER 1952, 1958, TELKKÄ 1950). A femur és a humerus MARTIN (1928) szerinti 1. méretét a legtöbb szerző közli. Ezért a termet meghatározását BRÉITINGER (1938) és BACH (1965) táblázatainak felhasználásával minden esetben 189
