A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 12-14. - 1969-1971 (Nyíregyháza, 1972)

Csiszár Árpád: A halál oka: Kelevény

A HALÁL OKA: KELEVÉNY Ez a beírás 1829—1880-tól kezdve, amikor általánossá lesz a rovatos anyakönyvvezetés és a rovatok között a halál okának a bejegyzésére szolgáló is van, nagyon sokszor fordul elő. A megelőző időben a halál okát csak rendkívüli haláleseteknél jegyzték fel, így e halálos betegség gyakoriságát nem lehet megállapítani, viszont attól kezdve olyan sokszor szerepel a halál okaként, hogy csak a veres himlő vetekedik vele azzal a különbséggel, hogy a veres himlő, mint járványos betegség egyes években nagyon sok áldozatot szed, aztán éveken keresztül nem szerepel, míg a kelevény évről évre, folyamatosan pusztít. A gergelyiugornyai ref. egyház anyakönyvében már a rovatos bejegyzések első évében hatszor fordul elő. A következő évtizedben 59 a kelevényben meghaltak száma. Századunk elején is folyamatosan megtaláljuk, az utolsó ilyen bejegyzés 1931-ből való. A meghaltak minden esetben gyermekek. Egy esetben szerepel a kelevény 7 éves gyermeknél a halál okaként, máskor egészen fiatal, néhány hetes, vagy hónapos, de általában egy éven aluliak az áldozatok. A halál okát mindig „halálbíró" halottkém állapította meg, egyszerű falusi ember, aki a hozzátartozók bemondása szerint a népi elnevezésekkel határozta meg a betegségeket. A betegség általánosan ismert, elnevezése más községekben is ugyanaz, gyakorisága Szabolcs-Szatmárban az említett gergelyiugornyai adatoknak megfelelő. A betegséget említi egy 1782-ben megjelent népi-orvosi könyv, ír róla Pócs Éva, elnevezése szerepel egy patikai szerben, a „kelevényzaftban. "

x Ahhoz képest, hogy sok halált okozó betegségről van szó, a kelevény meghatározás erősen zavaros, elmosódott. Az Értelmező Szótár ezt írja róla: „Nagyobb, rendszerint csoportos kelés — kék, mérges, vörös kelevény. A kelevény felfakad, kifakad, lelohad." Ez olyan betegségről szól, amely sohasem szerepel tömeges halál eseteként. Lehet nagyon kellemetlen, de éppen a meghatározás szerint előbb utóbb felfakad, kifakad, lelohad. Az irodalomból Kármánt idézi: „Érttessétek meg a beteggel kelevényét és kívántassátok meg vele az egészséget." Ez olyan belső betegségre utal, amelyről a beteg talán nem is tud. Gvadányi is belső, halálos beteségnek ismeri. Nótáriusának „szívét megszorítá halálos kelevény". Az említett népi-orvosi könyv is két helyen és két különböző betegségre ajánl kelés-kelevény címszó alatt orvosságokat. A kelésekre külső orvosságot ajánl: „A lenmagot megtörvén, bodza és székfű virágot vele összevegyelítvén és közzé kevés szappant vakarván, édes tejben főzd meg, lágy melegen kend ruhára és tedd a kelésre.". . . „Ha pedig meg akarod fakasztani, a lenmagot összetörvén két tyúktojás fejérjével és faolajjal habard össze és kösd reá. „Vagy a szurkot olajjal, írós 1 Pócs Éva: Zagyvarékás néphite 83. 1. 93