A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 12-14. - 1969-1971 (Nyíregyháza, 1972)
Erdész Sándor: Fehér kígyó a magyar néphagyományban
pásztorok, legeltetés közben, gyakran találkozhattak kígyóval, így a pásztorművészetben a kígyó is a szívesen alkalmazott állatmotívumok közé került. Ha a székely kapuk elmaradhatatlan hullámvonalas indás-leveles díszítményeit alaposabban szemügyre vesszük, látnunk kell, hogy a kapufélfák kígyóalakja csupán e növényi díszítőmotívumot egészíti ki, illetve helyettesíti! 72 A házikígyó ábrázolással Hajdú-Bihar megyében, többek között Sárrétudvari, Kába, Derecske Nagykereki községekben, Nádudvaron és Hajdúböszörményben gyakrabban találkozhatunk. Ezen a területen szokássá vált, hogy a kiskapu kúptetőjére, vagyis a fordított koporsó-alakra fenyődeszkából fűrészelt kígyót erősítenek. Sajnos, a kígyós kapu készítésének értelmét, a hozzá fűződő régebbi hiedehneket nem sikerült megtudnunk, mivel már csak egyszerű dísznek tartják. (Ennek tudható be, hogy stilizált kígyó- és különféle madárdíszek is megjelennek már a kiskapukon.) Sárrétudvariban azonban még halványan él az a hiedelem, hogy a kígyó alatt járó személyekre nézve a kígyós kapu szerencsét jelent. Úgy látjuk, hogy a kígyós kapu kígyója a házikígyót szimbolizálja. (22 — 25. kép.) Egyetlen adatunk van arra vonatkozóan, hogy a házikígyó is sárkánnyá válhat. Koppányszántón agyonlőtték a házikígyót. A garabonciás megjelent ,,. . . és mondta a pusztabelieknek, hogy mér emésztették el a kígyót, amikor már nem sok ideje lett vóna neki, hogy elvitték vóna. A kígyót a garabonciások elvitték vóna, az lett vóna a lovuk." 73 Általánosan elterjedt elképzelés szerint a garabonciás figyelemmel kíséri a kígyó sárkánnyá válásának folyamatát, s mihelyt a kígyó sárkánnyá válik, haladéktalanul hatalmába keríti. A néphit szerint azonban ezek a kígyók tavakban, barlangokban, emberektől távol nevelkednek, 74 ezért a koppányszántói adatunkat egyelőre invariánsnak tekintjük. Az elmondottak alapján a magyar néphit házikígyójának típusképét az alábbiak szerint határozhatjuk meg: A házikígyó általában fehér-, szürkésfehérszínű, egy-két méteres, szagtalan, esetleg fokhagymaszagú, ártalmatlan (nem mérges) állat. Leginkább csörgő, fütyülő hangot ad. Minden házban van, ő a ház örzöszelleme. Legszívesebben falban, küszöb alatt tartózkodik. Ha megtűrik, szerencsét vagy ajándékot hoz: ha megölik, valaki meghal a házból. Különösen a gyermekekhez igen barátságos. Szereti a tejet, megissza a gyermekek elől, kiszopja a tehén tőgyéből is. Fia belebújik az emberbe, tejjel ki lehet csalogatni. Ha meg akarnak szabadulni tőle, meg kell fogni, s ki kell vinni a /lázból. A házikígyóról szóló hiedelemanyag áttekintése után azt kell mondanunk, hogy a magyar házikígyó-kultusz egyrészt a Balkánhoz, másrészt a német nyelvterület hitvilágához kapcsolódik. A Balkánon, főleg a délszlávoknál ,,a gyermek és a kígyó tejet iszik"; „a kígyó minden nap ajándékot ad"; s ,,a kígyó nem felejti farka vágását" epizódok е £У ~ >> a gyermek és a kígyó farka" — mesekeretbe foglalva élnek. A német nyelvterületen „a gyermek és a kígyó tejet iszik"; ,,A kígyó lakodalomkor ajándékot ad" és ,,a gyermek elveszi a kígyó koronáját" (AaTh 672B) epizódok önálló mesetípusként élnek; ezenkívül a német hitvilág a kígyóról mint szerencséthozó állatról, háziszellemről, stb., gazdag anyaggal rendelkezik. Nyilvánvaló, hogy nálunk a házikígyóról szóló elképzeléseket e két irányból érkező hatások is jelentősen befolyásolták. ,,A kígyó és a gyermek tejet iszik" 72 Malonyni Dezső: A magyar nép művészete II. Bp., 1909. 144, 146. 73 Takács L. gy. EA 2308. 28. 7Í Részletesebben 1.: S. Erdész: Drachentypen in der ungarischen Volksüberlieferung. Acta Ethn. XX(1971). 86-128. 82
