A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)
Erdész Sándor: Nyíregyháza népi építkezése
lószint ragasztottak, melynek helyére később istálló épült. Ugyanakkor a szállásföldön ennél is egyszerűbb ház épült, melynek mindössze egy égrenyüó szobája (közvetlen az udvarra, szabad „ég alá nyíló" ajtóval) volt. A szálláson nyári színben tartották a jószágot. A városi lakás úgy fejlődött tovább, hogy a kamrát hátsó házzá, alakították át. Ragasztottak hozzá, vagy leválasztottak belőle egy kicsi kamrahelyiséget is. Ez a bővítés különösen akkor vált szükségessé, amikor a gazdálkodással felhagyó öregek az első szobát — végleges otthonként — birtokba vették. A hátsó szobát ezután a fiataloknak tartották fenn, akiknek továbbra is az említett kettős életmódban volt részük. A városi lakások bővítésével egyidejűleg a XVIII. század végén a szállásokon új házak épültek. Ezekben egyre több fiatal házas talált állandó otthonra. A városi és tanyasi tirpák ház között — építőanyagát, szerkezetét tekintve — a XIX. század végéig nem volt számottevő különbség. Viszont a századforduló óta Nyíregyházán igyekeztek minél rangosabb, városias jellegű téglaházakat emelni. A városi tirpák házhoz — az istállón kívül — egy széles udvar is tartozott, azért, hogy abban szekérrel könnyen megfordulhassanak. A városi tirpák házak erősen megfogyatkoztak. A meglevőket is annyira átalakítgatták, hogy vizsgálatuk, különösen az eredeti tüzelőberendezésüket tekintve, szinte lehetetlenné vált. Nem kétséges, hogy néhány éven belül Nyíregyházáról az utolsó tirpák lakóház is eltűnik. Ebből a szempontból a bokortanyákon aránylag kedvezőbb a helyzet. Már fentebb utaltunk arra, hogy a tirpák és a nyírségi lakóházak között — mindenek előtt a tüzelőberendezésüket tekintve — eltérés mutatkozik. A tirpák hideg konyhában, a padka végében mindenkor találunk nyílt tüzelőt, vagyis kutkát. A kutka patkó alakú, vályogból vagy sárból rakott katlan, melyen egy közepes nagyságú bogrács fér el. 22 A tirpák lakóházak túlnyomó részében megtaláljuk a kaminkéményt. Ennek a — konyhából leválasztott — résznek nincs egységes neve, egyesek kandallónak, mások egyszerűen kéménynek hívják, sőt találkoztunk kutka elnevezéssel is. Az adatközlők többsége azt állítja, hogy a kaminkémény a szabadkémóny lepadlásolása után készült. Tóth János a szabadkémény fejlődésével kapcsolatban írja: ,,A pendelykémény kisebbedését szorosan követte a kéményalja egyrészének lepadlásolása, s a kaminos kémény beiktatása (a kéményalja körülfalazása) után a konyha fölé teljes terjedelmében menynyezet épült." 23 Valóban, a tirpák ház esetében is ezt a fejlődés-menetet tapasztaltuk. Azonban két rendhagyó esetet is találtunk; mint fentebb leírtuk, a Szarvas u. 112. sz. és a Széna tér 11. sz. alatti lakóházakban a szabadkóményt és a kaminkémónyt egyidőben használták. Figyelemreméltó a kissé bizonytalan kandalló elnevezés is. ÉszakkeletMagyarországon a kandalló korábban eléggé elterjedt volt. 24 Arra, hogy 22 Például Samókabokor 7 sz. alatti lakóház kaminkéményében a kutka 55 cm hosszú (padkaszélesség!), 40 cm széles, 22 cm magas. A kutka közepén a félköríves tűztér átmérője 25 cm, mélysége 32 cm. 23 Tóth i. m. 198.; Ebner Sándor (Kaminkéményes konyhák Bugyi, Sári, Dabas és Gyón pestmegyei községekben. Népr. Ért. 1927. 155—160.) ugyancsak azt állapítja meg, hogy a kaminkémény a szabadkémény és cilinderkémény közötti átmenetként jelentkezik. 24 Tóth i. m. 202—203.; Ebner Sándor: Régi tűzhelyek Borsod, Abaúj, Zemplén, Bereg, Szatmár megyében. Népr. Ért. 1931. 6—16.; Kiss Lajos: A Rétköz régi tűzhelyei. Népr. Ért. 1932. 1—10. 214
