A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Sz. Muraközi Ágota: A magyar parasztfestők és a népművészet viszonya

GYŐRI ELEK SZABOLCSI PARASZT FESTŐ™ A Tokaj hegyaljai szőlővidék szomszédságában levő kis faluban, Tiszaladányban született 1905-ben. A nagybirtok szorításában vergődő falu népe a menekülést részben a gazdálkodás intenzívebbé tételében, részben a szőlővidéken bérmunka vállalásában, részben saját terményével való kereskedésben kereste. Sajátos parasztpolgári fejlődés indult itt meg az első világháború után. Az újítások iránti fogékonyság, a paraszti világ körein messze túlnyúló érdeklődós ós nagyarányú szellemi befogadó készség jellemezte e falu népét. Igazi paraszti realitásérzékkel nem adták fel a korábbi életforma megtartható és hasznosítható alapjait, viszont nem vonakodtak elvetni mindazt, ami a hagyományos életformában hátráltató volt. Ilyen légkör a korszak döntő kérdései iránti passzív érdeklődés mellett valóban alkotó egyéniségek kibontakozásának segítője volt. Amikor Győri Elekről, mint jelentős paraszttehetségről beszélünk, képei mellett meg kell emlékeznünk terjedelmes — több mint háromszáz oldalas — önéletrajzáról is. Színes eleven elbeszélése olyan közvetlen őszinte formában, hitelesen vall a parasztéletről, a felfelé törekvő tehetségek sorsáról, ami ritka dokumentummá avatja életrajzát a kutató számára. Apja, nagyapja falusi kovácsmester volt. A Győri család nagy tekintélynek örvendett a faluban, ezermesterek hírében állottak. Elek maga is kitanulta elődei mesterségét. Rajzkészségével már az elemi iskola padjaiban kitűnt társai közül, de a négy osztály elvégzése után, mikor inassorba került, elküldték a környék neves kovács mestereihez tanulni. Rövidesen jóhírű iparosként emlegették, aki szereti a szakmáját. Benne ólt a paraszti közösségben, normáit, értékrendjót elfogadta. így vall erről önéletrajzában: „Óriási szeretettel vonzódtam a faluhoz is. Tetszett a falusi legénykedés, összeölelkőzve végig dalolni a falut"

31 1929-ben Debrecenben vállal munkát. Itt látja meg Káplár Miklós hortobágyi parasztfestő képeit: elhatározza, hogy festő lesz. Budapestre, a fővárosba utazik, hogy valóra váltsa szándókát. Minden, amit addig átélt, vizuális élménnyé formálódik benne, vászonra kerülnek a falu ünnepei, eseményei, szomszédok, rokonok portréi, sokat emlegetett adomák. Közben elszántan birkózik a nyomorral. A telet egy bútorszállító kocsiban húzza ki festőtársával, a szintén szabolcsi származású Gajdos Jánossal. A nagyközönség előtt 1934-ben mutatkozott be az „Őstehetsógek" budapesti tárlatán: „Ladányi szüret", „Árvíz", „Lakodalom" (XXIX. t. 1), „Vásár" ós „Református temetés" (XXIX. t. 2) című képeivel. A kiállításnak nagy a bel- és külföldi sajtóvisszhangja, azonban a festővé avatott Győrit a kor művészete és kritikája nem tudta helyére tenni. Az akkor már elismert irodalmi rangra emelkedett parasztírók, Veres Péter ós Szabó Pál megértették és baráti szóval támogatták. 30 Vitányi Iván: Emlékezés Győri Elekre és Gajdos Jánosra. Művészet, 1963. II. 10—12. Mezei Ottó: Két naiv mester: Gajdos János és Győri Elek. Valóság, 1966. 9. 85—88. Németh Lajos: A naiv festők. Elet és Tudomány. 1967. I. 13. Szabó Júlia: Süli András. Művészet, 1967. ápr. 30—31. Muraközi Ágota: Győri Elek parasztfestő kiállítása Nyíregyházán. Szabolcs-Szatmári SzemlelII. (1968) 94—97. 31 Győri Elek tiszaladányi festőművész élete és pályafutása. 1951. Tiszáninneni Református Egyházkerület Adattára Fsz. Kt. 217. 77. 13* 195