A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Sz. Muraközi Ágota: A magyar parasztfestők és a népművészet viszonya

A ma élő és tevékenykedő csehszlovákiai naiv művészeket nagy monográfia mutatja be. A szerzők Arsen Pohribny és Stefan Tkac tartalmi és kifejezéspszichológiai szempontok alapján négy csoportot különböztetnek meg: a falusias naiv tradicionalistákat, a népies realistákat az idill-, a történetfestőket és a víziók, fantasztikumok festőit. A falusias naiv tradicionalisták olyan vidékeken élnek, ahol az etnikai sajátosságokat tovább őrizte a közösség (Kárpátok, Alpok vidéke és a jugoszláviai szlovák falvak lakói). Itt sem a népművészet továbbéléséről beszélhetünk megnyilatkozásaikban, hiszen a hagyományos paraszti világ ezekben a falvakban is csak emlékeiben él már, de a tradicionális élet pozitív élménye ihlető forrásává vált művészetüknek. Individuális művészi kifejezésre törekedve a hagyományos paraszti művészeti ábrázolásmód bilincseit tehetségüktől és alkatuktól függően különböző mértékben tudják lerázni. A mesék, a mondák és legendák mitikus világa eleven erővel hatott egy-egy naiv művészre: Anna Lickova, Ludmilla Procházková, míg mások inkább a mindennapok realitásához kötődve a mezei munkát, ünnepeket festik meg kéz művesmesterekre emlékeztető aprólékossággal. A szláv népművészet hangulata támad fel a színek tarkaságában. Ez a rokonvonás fedezhető fel a jugoszláviai naiv művészetben is. Stefan Dankó vallásos témájú alkotásaiban a bizánci stílusú ikonok emléke él. A modern városi civilizáció a naiv művészek élményvilágát is mind erőteljesebben alakítja és szorítja háttérbe a folklór táplálta paraszti kifejezést. A csehszlovákiai naiv művészek jórésze a harmincas évek táján kezdett el festeni — a magyar őstehetségek felfedezésének korában— és mint „vasárnapi festők" ma is tevékenykednek. A mi parasztfestőink már jelentkezésükkor a művésszé válás szándékával léptek fel, elhagyták falusi foglalkozásukat és vállalták az egyéni kibontakozás küzdelmes útját. Többségük belebukott ebbe a vállalkozásba, alakjuk végképp feledésbe merült az évtizedek során. Egyedülálló paraszti alkotóközösség virágzik ma is a horvátországi Hlebine, Kovacica és Oparica községekben. A naiv művészek kiállításokon mutatják be alkotásaikat, falujukban állandó kiállító termük van. Annak ellenére, hogy ezek az alkotók falusi környezetükből, mint alkotó individumok kiemelkednek, művészi öntudatuk is megkülönbözteti őket a közösség többi tagjától, mégsem következett be szakadás az egyén és a közösség között, mivel a szociális és pszichikai kötelékek továbbra is összefűzik őket. Kiveszik részüket a falu életének mindennapjaiból, elfogadják szokásrendjét, igazodnak erkölcsi normáihoz. Ezeknek a naiv alkotóközösségeknek a létrejöttéhez az a történelmi körülmény is kétségkívül hozzájárult, hogy lakosságuk aránylag későn, a Mária Terézia uralkodása alatt betelepülő szlovákok leszármazottaiból tevődik össze, etnikailag elütnek a környék lakosságától, így zártabb közösség alakulhatott ki, amelyik hagyományaiban, művészetében tovább őrizte szlovák jellegét. (A hlebini iskola legjelentősebb egyénisége Ivan Generálié, alkotásain (XXVI. t.) azonos motívumok ismétlődnek, tájak és figurák olyan egyensúlyi törvények szerint, amelyek a népművészetre jellemzőek. Üvegre festett alkotásai láttán a hagyományos paraszti üvegfestmények jutnak eszünkbe. A kompozíció ritmusában, a színek felrakási módjában meg is találjuk a párhuzamot, de Generálié előadásmódja oldottabb, a sötét és világító zöldek mellett a pásztorbundák leheletkönnyű fehérei, s a korall formájú fák az alko184