A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)

Erdész Sándor: Gabonatároló építmények a szatmári Erdőháton

GABONATÁROLÓ ÉPÍTMÉNYEK A SZATMÁRI ERDŐHÁTON Szabolcs-Szatmár megye keleti csücskében a Tiszaháttal és Szamosháttal közrefogott területet Erdőhátnak. nevezzük.

1 Jóllehet földrajzi tekintetben ezt a vidéket — külön néven nem említve — a Szamosközhöz, tehát a Szatmár-beregi síkság részéhez sorolják, néprajzilag mégis önálló egység. Erdőhát nyelvészeti és néprajzi sajátosságaira, annak archaikus voltára a kutatók erőteljesebben csupán az utóbbi években figyeltek fel.

2 Erdőhát betelepítése a XI—

XIII. században történt.

3 Az Erdőhátat régebben lápokkal tarkított, erekkel átszőtt erdőségek borították; az állóvizeket, a holt folyóágakat minden tavasszal a Tisza, a Túr és a Szamos áradásai újították meg. Pl. Csaholc községről 1828-ban a következőket jelentették: „Határjain keresztül foly' a' Túr folyó vize, ti Szamoga, a' Káinok, Bogát pataka, és több számtalan patakokonn, ti Szamosnak, Tiszának, és Túrnak Maradásai, annyira elöntik néha ezenn Helységet, és annak Határát, hogy itt a Templomon kívül sem az Helységben, sem a' Mezejében egy talpalattnyi föld se marad szárazonn." Ugyanakkor Sonkád községet is hasonlóképpen jellemezték: „Rétjei igen rosszak, soványok, vadvizesek, és tsak három élü sását \s kákát teremnek. A' határainn keresztül folynak a' Tur Folyója, a' Cser, Sebes, és Gyepű patakai, ti Tisza, Szamos és Túr folyó vizek árjainak ti Helység határostul együtt annyira ki vagyon téve, hogy csak ti közönséges árvíz idejénn is itt a' határnak tsak mintegy huszad része maradhat szárazonn. Sokszor a' nagy víz a' Lakosokat házaikból is kikergeti, s ha hirtelen jön, ti Legelőjökönn ti marhájok is bele ful az árvízbe."^ A lakosság elsősorban erdőgazdálkodással és állattartással foglalkozott, a gyakori és hosszantartó áradások miatt szántóterületben, mint láttuk, nem bővelkedhettek. Az 1880-as években megindult szabályozásokig földművelésre — az árvíz letakarodása után és akkor is — csak a magasabban fekvő részeket foghatták be. 1 A következő községeket soroljuk ide: Botpalád, Csaholc, Császló, Darnó, Fiilesd, Gacsály, Garbolc, Jánkmajtis, Kishódos, Kisnamény, Kispalád, Kisszekeres, Kölese, Kömörő, Mánd, Méhtelek, Nagyhódos, Nagyszekeres, Nemesborzova, Penyige, Rozsály, Sonkád, Tisztaberek, Túristvándi, Túrricse, Vámosoroszi, Zajtaés Zsarolyán. Helyileg ismeretes a Túrhat és Palágyság elnevezés is,mindkét mikrotájegység Erdőhát szerves része. 2 Erdész Sándor, A penyigei históriás ballada. Ethn. LXXVII(1966). 254—265. — Gilyén Nándor, Csűrök a szatmári Erdőháton. Népr. Közi. V(1960). l.sz. 52—61. — Gilyén Nándor, A szatmári Erdőhát, népi műemlékei. Műemlékvédelem X(1966). 161—166. — Gunda Béla, Néprajzi gyűjtöúton. Debrecen 1956. 97—115. — Kovács László, Esti beszélgetés id. Kuzuslstvánné virrasztójában (Garbolc). Magyar Nyelvjárások 1(1951). 214—235. — Morvay Judit—-Molnár Mária, Tárgygyűjtés Szatmárban. Népr. Ért. XLVIII(1966). 255—307. — Nagy Gyula, A vámosoroszi szárazmalom. Jósa András Múzeum Evkönyve 11(1959). 129—147. — Sebestyén Árpád, Földrajzi nevek Gacsály-Ъо]. Klny. az Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae II. kötetéből. Debrecen, 1955. Szabadfalvi József, Méhészkedés a szatmári Erdőháton. Ethn. LXVII(1956). 451—482. 3 Mahsay Ferenc, A középkori Szatmár megye. Bp. 1940.—• Szirmay Antal, Szatmár vm. fekvése, történeti és polgári esmérete I—II. Buda, 1809—1810. *• Nyíregyházi Állami Levéltár: Szatmár megye levéltára, Regmcolaris összeírás 1828. 2oa