A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)

Farkas József: Bakos Ferenc a mátészalkai parasztorvos

Vérbaj A vérbajt leginkább úgy kaphatja meg az ember, hogy „érintkezés közben megzavarják". A következőképpen lehet gyógyítani: Egy literes üvegbe sört kell tenni, a sörbe krétát tördelni, majd jól bedugaszolni és el­ásni olyan trágyadombba, amelyik már régóta össze van rakva, és a trágya ezalatt jól kiérett. Itt kell hagyni 3—4 napig, ezután kivenni és ezt itatni a beteggel. Vérfolyás Ez nagyon csúnya betegség, ha elhanyagolják, hónapokon, éveken keresztül folyik. Az ilyen betegnek meleg fürdőt kell készíteni. A fürdővízbe szarkalábot (Consolida regalis) kell belefőzni. Ebbe a fürdővízbe bele kell ültetni a beteget, lehetőleg úgy kell csinálni, hogy amennyire csak állja a beteg, fel kell melegíteni a vizet. Ezenkívül a beteg cipőjének a talpbélése alá csempészni kell ebből a szarkalábból úgy, hogy ne tudjon róla. Vérhas Az ilyen betegnek állandó hasmenése van. Ilyen esetben egy tengeri­szemnyi timsót kell lassan elszopogatni. Valamint vadgesztenye. (Aesculus hippocastanum) és sóskaberke (Mezei sóska: Rumex acetosa) port kávés­kanállal égi gyöngyharmatban szedegetni. Vérző seb Ha valaki megvágja a kezét és folyik a vére, akkor meszet kell kaparni a falról és ezt pókhálóval együtt a sebre kötni. Vesebaj Arról lehet felismerni, hogy a beteg vizelete zavaros, sárga. Ezen is fürdővel lehet segíteni. A fürdővízbe zellert meg zöldség levelet kell belefőzni. Majd a beteget bele kell ültetni, mikor már jól kiizzadt a melegvízben, kivenni ós a vese tájra rákötni a fürdővíz alján levő zeller- és zöldséglevél maradékot. Ezután meleg dunna közé kell biijtatni. Veszettkutya marás Ha valakit megmar a veszettkutya, akkor kilenc darab kőrisbogarat meg kell törni pornak és ezt beadni a betegnek. Vizelet megindítása Ha valaki nem tud vizelni, akkor medveszőlő bogyót (Aretostap hylos uvaursi) kell teának megfőzni és azt itatni vele. Vízeres láb A vízeres lábat jól be kell fáslizni. Esténként mosogatni kell szentelt székfűiében. 164

Next

/
Oldalképek
Tartalom