A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)

Farkas József: Bakos Ferenc a mátészalkai parasztorvos

nak. A betegségek gyógyításához mindig „Isten segítségét" kéri. „Én csak Isten után tudok gyógyítani" — mondogatja. A vallásos szertartásoknak igen nagy szerepet tulajdonít, sok esetben a gyógyulást is ebben látja. Magát parasztorvosnak tartja. Gyakran használja ezt a kifejezést, a falubeliek is így hívják, illetve ma már csúfolják. „Az utca és a falubeliek doktorbácsinak hívnak, ha megyek valamerre, utánam kiabálnak, hogy hova megyén doktor bácsi" emlegeti. Ez is mutatja, hogy a falu köztudatában — ha már mostanában mosolyogva is mondják -— úgy él, mint gyógyító ember. Gyógyító tevékenysége folyamán nagy segítséget jelent számára az írás használata. „Ha írást nem tudnék, nem bírnék boldogulni, mert nekem a kezemen ezer meg ezer üveg van, azt mind meg kell írni, mert az mind meg van bárcázva^ mert csak így tudom, hogy mi van benne" — mondja. Mindig töri valamin a. fejét, ami eszébe villan azt feljegyzi. Ez leginkább éjszakai álmatlansága idején gyakori nála. Éjjel egy kis mécses pislákol mellette, soha nem alszik sötétben. Igen nagyszámú feljegyzés van a birtokában. Ezek a megfigyelések kiterjednek az égbolt változásaira, a természet alakulására, a szántóföldek változására, az emberek természetére, ezenkívül számtalan más egyéb dologra. Sok ajándékot kap az emberektől. Nagyobb ünnepek alkalmával használt ruhát, cipőt, tüzelőt, élelmet hordanak neki. Van úgy, hogy ünnepi kalácsból egy zsákkal is összegyűlik nála. Amint említettem, gyógyítással kora gyermekségétől foglalkozik. Ekkor kezdi apja tanítgatni, előbb csak segédkezik, majd egyre járatosabb lesz a füvek ismeretében is. Ez a gyógyító hajlam végigvonul fiatalságán, inasévein, de csak akkor bontakozik ki teljesen, mikor önálló ember lesz. Ekkor kezd önállóan a vidék szétszórt tanyáira járni. (Fehértag, Vágóháza, Hermántag,. Dobosi báró-tag, Tisza tanyája stb.) Ide olyan dolgokat vitt magával, amire a tanyákon az embereknek szükségük volt. Vitt különféle fűszerféléket, háztartási eszközöket, gyermekjátékokat és nem utolsó sorban gyógyszereket. Nem pénzért, hanem élelmiszerért adta el holmiját. Járás-kelését így beszéli el: „Minden ház kelincsét megfogdostam, bementem és jelentettem, hogy mit hoztam és mi van nálam. Mondtam, hogy amire szükség van, azt vehetnek tőlem. Ha láttam, hogy az ágyban beteg fekszik, akkor megkérdeztem, hogy ki az. Mondták, hogy a gazdasszony, vagy az ura, vagy gyerek. Mondtam ilyenkor, mért nem gyógyíttatják? Erre leginkább azt válaszolták, hogy nézettek már, de nem ért semmit. Ekkor én azt mondtam, mondják el, hogyantörtént a baj, közben kapcsoltam fejben és mondtam, hogy ezen lehet segíteni, Isten segítségével. Ragaszkodtak hozzám erre a szóra mindjárt. Velem volt a kis patikám, elővettem, elkészítettem az orvosságot és beadtam. Addig nem jöttem el a háztól, míg meg nem gyógyult a beteg." Volt olyan eset is, hogy fürdőt kellett csinálni a betegnek. Ilyenkor egy nagy borosliordóban végeztem el. A betegházaknál elláttak mindenféle jóval, mindig megrakodva, jöttem haza." Az idők folyamán a tanyák közti távolság, a rossz közlekedési utak mindjobban megszűnnek s így a civilizáció, egyre inkább behatol ezekre a területekre is. A tanyák népe ma már leginkább hivatásos orvoshoz fordul. A házalás folytán a környék megismerte — ha ma igénybe veszik — leginkább a lakásán keresik fel. Ha házához jön a beteg, élelmet is hozni kell magával mindkettőjük számára. Van rá eset, hogy több napig is magánál tart betegeket. Gyógyítási fogásai közé tartozik az is, hogy az utcán figyeli az embereket és ha látja, hogy valakinek fáj a gyomra, vagy feje, odamegy és magakészítette14$