A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 8-9. - 1965-1966 (Nyíregyháza, 1967)
Horváth Sándor: Az 1945. évi földreform Szabolcs-Szatmár megyében
volt, tőke és jövedelem híján többségük igen alacsony színvonalon gazdálkodott, s beruházások nélkül még maguk és családjuk megélhetését sem tudta biztosítani. Jelentős részük arra kényszerült, hogy részes munkát vállaljon, napszámba járjon, vagy elszegődjék valamelyik uradalomba. 3 Szabolcsban, a burgonya hazájában bőven akadt ember, aki még burgonyával sem tudott jóllakni, maga és családja lerongyolódott és éhezett. 4 Éppen ezért a falusi nincstelenek igyekeztek földet szerezni, legalább annyit, hogy ne legyenek más „lábakapcája". Tőke hiányában azonban a bérletbe belebuktak, vásárolt földjüket banki adósság vitte el. A néhány kivétel családjával együtt keserves árat fizetett a földért: éveken, ha nem egy egész életen át hírét sem hallotta jó kortynak, falatnak. 5 A földműves lakosság helyzetét súlyosbította az a körülmény is, hogy Szabolcs-Szatmár az ország legjobban szaporodó megyéje volt, s az elmaradt, egyoldalú mezőgazdaság mellett ipar híján a lakosság növekedése még inkább csökkentette a munka és kereseti lehetőségeket. A megye lakossága 1900-tól 1938-ig mintegy egyharmadával nőtt meg 6 az elrettentő halálozási statisztika ellenére. 7 A népfelesleg levezetésének korábbi útja, a kivándorlás a harmincas években kormányintézkedések következtében megnehezült. A kivándorlás helyébe a harmincas évek második felében a világháborúra készülő Németország mezőgazdasági munkaerő igénye lépett — lényegesen rosszabb munkakörülményekkel és bérekkel. 8 A mezőgazdasági termelés fejlettebb volta, az agrárnépesség normális szaporodása mellett is lett volna munkanélküliség a megyében, az elmaradott megyei viszonyok és a nagyarányú népességnövekedés mellett azonban a munkanélküliség Szabolcs-Szatmárban messze túlhaladta az országos arányokat nemcsak a földdel nem rendelkező napszámosok, hanem a dolgozó parasztság körében is. Az ország és különösen a megye ipari elmaradottsága sem biztosított munkaalkalmat, sőt holtidényben még az ipari munkásság jelentős része is kénytelen volt más helyen, elsősorban a mezőgazdaságban munkát keresni, s így a megnövekedett munkás tartaléksereg még inkább súlyosbította a mezőgazdasági munkanélküliséget. 1937-ben Szabolcsban 10 315, Szatmárban 1441-volt a munkanélküli. 9 A megyei munkanélküliségről szóló jelentések újra meg újra ismétlődő sorai voltak az egész ellenforradalmi korszakban: A munkanélküliek száma emelkedik ... A rendesnél nagyobb a munkanélküliség ... A munkásság hangulata nyomott. . • Éhínségtől lehet tartani . . . Tengeri kását, málét, puliszkát eszik a nép; krumpli az ebéd minden nap, sütőtök a vacsora ... Es végül — január vége felé a legtöbb cseléd élelem nélkül marad . . . 10 A mezőgazdasági munkásság fő kereseti forrása volt a nyári részes aratás és cséplés, de az ebből származó jövedelem is évről-évre csökkent, mert az 3 Számvetés. . . i. m. — 29. o. 4 Parasztsors-parasztgond. — Bp. 1960. 5 Vármegyei Szociográfiák IV. — 304. o. « U. o. - 82. o. 7 Incze — Petőcz, A dolgozó parasztság helyzete az ellenforradalmi rendszerben — Bp. 1954. 76. o. 8 U. o. - 111. o. 9 Szeibert János, Munkanélküliség és napszámbér a mezőgazdaságban— Bp. 1939. 16. o. 10 Alispáni jelentések az 1930-as évekből. 116
