A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 6-7. - 1963-1964 (Nyíregyháza, 1965)
Gombás András: Szentmihályi ólaskertek
AZ OLASKERTEK MEGSZŰNÉSE Az 1772. évi urbáriális összeírás az „Ad. 8." alatt ezt állapítja meg Szentmihályról: „Ezen Hellységben puszta Helly egy sem tanáltatik, sőt igen is öszve szoríttattak az házak." Ezt a megállapítást követte aztán a község vezetőségének, valamint az úriszéknek az az állásfoglalása, mellyel a lakótelkek zsúfoltságát enyhítendő, engedélyezte a községen keletről nyugatra húzódó főútvonal (régen Nagyút és Bűdi-út) mentén eső kertekben lakóházak építését. De az építkezést még minden esetben külön engedélyükhöz kötötték. Ilyen engedélykérés még az 1838. évben is kötelező volt. Ezt mutatja a tanács december 8-i határozata a község akkori jegyzőkönyvében, amellyel hozzájárultak egy kertben lakóház építéséhez. A kertek megosztása, elidegenítése is tilos volt. öröklésére a jobbágytelek örökléséhez hasonló jogi határozványok vonatkoztak. Az 1772. évi összeírás után, egyes kertek beépítésének engedélyezését látva, a lakosság lazítani akart a kertekkel kapcsolatos megkötöttségeken. Megkísérelte a kertek megosztását is. Ilyen kísérlettel kapcsolatosan hozott 1794. április 11-én döntést az úriszék. A jegyzőkönyv 2. pontja szerint így: „2—0 Szent Mihályi lakos Nagy Istvány és János az iránt való esedezések hogy köztök az Annyok által fel osztatott Kertbűi az Eötsök által 27 vforintokon el idegeníttetett részt vissza válthassák. Melyre rendeltetett hogy akár az özvegy osztállyá által szaggatódott légyen el a kert, akár más akár melly módon idegeníttetett légyen is el egészen vagy résziben, minden kóppen hibáson esett: Azért az Eözvegy akár a vele lakó fia tartozik az el adót részt visza váltani, a ki Cseróltett pedig viszsza Cserélni, és a Telekkel edgyütt tartani ós birni, tettzésére hagyattatván az Eözvegynek több gyermekeit pénzűi ki elégíteni." 39 Ez a határozat egyúttal azt is igazolja, hogy a XVIII. század végén a kertet még örökölni is csak osztatlanul lehetett egy örökösnek a lakótelekkel együtt, mivel a kert a belteleknek a lakóházzal szorosan együttjáró másik beltelki egysége volt s egyben tartozéka a teljes jobbágy teleknek is. Mind az öröklésben, mind az elidegenítésben és a kertek beépítésében is csak a XIX. században következett be a változás. A kertek, illetve a kertségi háztelkek között még ma is úgy tesz különbséget a nép, hogy kihangsúlyozza azt, hogy pl. a háza vettkert-ben épült. Sándor István adatközlő háza is vettkertben van. Az ősi ólaskertjük a Kisújutcában volt. Ugyanígy a Lévai István adatközlőé is. ők a kertet az 1840-es évben vették. A községi jegyzőkönyvben 1840. május 24-ről van bejegyezve egy osztályos egyezség, amelyben ilyen szövegrész van: „. . . Vett közszerzeményből egy kertet, mibe házat készítettek . . ." Valószínű tehát, hogy a kertek adásvétele földesúri engedéllyel a XIX. század második negyedétől lett szabaddá téve. A kertség területén való házépítéseket, tehát a kertség betelepülését elősegítette az is, hogy az 1787. évben a község földesura az „árendális contractus"-ban, melyet január 20-án kötöttek vele a helység vezetői, az ún. „pusztai földek" területéből úgy osztatja ki a telkes jobbágyok földjárandóságát, hogy azok „egy corpusban úgy mérettessenek ki, hogy a'kiknek fog 39 Nyh. Lt. fasc. 10. act. No, 677. 1794. 7 A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve VI-VII.
