A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)

Gombás András: Bűn és bűnhődés a régi Szentmihályon

Azt sem tekinti bűnnek a nép, ha valaki tököt lop a tengeriföldről. A kis macska is csak úgy válik be biztosabban, ha a más kerítéséről emelik le. A kuruzslásnál vagy gyógyításnál felhasználtak egy részét meg lopni kell, mert csakis úgy használ. Ha a szőlőskertben egy állapotos asszony szőlőt vagy gyümölcsöt eszik a máséból, még a károsult sem veszi véteknek, mert ha nem enne akkor, amikor megkívánja, „letenné Petit", vagyis elvetélne. Bűnné csak akkor válna, ha nemcsak enné, hanem el is vinne belőle. A talált pénzt vagy tárgyat pedig lelkiismeretfurdalás nélkül tartja magáénak a megtaláló. Azzal altatja el magában az esetleg feltámadó önvádat, hogy „megtalálta a szerencséjét". A tiltott pálinkafőzést sem sorolja a bűnök közé. A fortélyosan kiagyalt technikai megoldások és hely ügyes megválasztása révén csak kifőzi, ami kell neki. Mire elfogyna, ismét „csurgat", hogy legyen. Felfogásuk szerint nem bűn lopni a gazdagtól, de a fösvénytől sem. Az ügyetlen meg „miért hagyja". A lopást, tolvajlást nem ismerik be, csak legfeljebb így: „Nem loptam — szereztem!" Régen vége a pogánykodásnak, de régi nyomai még most is ott vannak a nép lelkében. A babonák is kihalóban vannak, de még fel-felbukkannak itt-ott. A boszorkánysággal kapcsolatosan az öregek még ma is mondják, hogy a boszorkányok, „látók", „tudósok" próbatételének a helye a „Lyukashalom". A boszorkánygyűléseknek, vigadozásaiknak pedig a „Kincsespart" a megszokott helye. Emlegetik még a „Kis-Gyepáros"-t is, de csak annyit tudnak róla, hogy ott nyúzták meg Bunda Vargát". Azt sem tudják, hogy nevében a „varga" foglalkozása vagy a családneve volt, s azt sem, hogy mi volt a bűne. A rontás, szemmel verésben való hit még fel-felrémlik bennük. Ha valaki rontó hírébe keveredik, nagyon bűnösnek tartják. Az állatrontás gyanújára nagyon felháborodnak. Isten ments attól is, hogy valaki véletlenül a jószáguk szőrét visszájára simítsa meg, mert a Tisza vize sem mossa le róla a gyanút: „El akarja vinni a tehén tejét". Ez nagy bűn. Az állattartással kapcsolatban alaptalanul gyanúsítják meg egymást. Az állatlopás a legnagyobb bűn talán a szemükben. Még a törvényes megtorlással is elégedetlenek. A lótolvaj a legalpáribb ember szerintük. A boszorkánykodásnak egy emléke ma már csak a „Danáné halma". A nép szerint itt égették meg szőlővenyigén (rozsén) Danánét, a boszorkányt. Míg az egyházfegyelem nagyobb volt, mert az egyház a polgári hatóságokat is erősebben befolyásolhatta, kisebb vétkeket is erősebben toroltak meg. Századokkal ezelőtt pedig bűn volt az olyan cselekmény is, amit ma már senki sem tartana bűnnek. Így pl. Szentmihályon a XVIII. században a dohányzókat, „kik kertben, vagy utcán dohányoztak, szóval fedelén kívül, 12 dénárra büntették." „Nem volt szabad két templom (templomozás) előtt senkinek még a szőlőjébe sem kimenni, különben a kertgazdák az ilyenektől zálogot vettek". Büntették azt is, aki a „takarodó" és a „bolygó" harangozása közötti időben, tehát „éjnek idején" elhagyta a házát „és már a negyedik házig, vagy kertig távozott házától méltó ok nélkül". Ilyen esetben is 12 dénár volt a bírság. (Sőrés: „Szentmihály története" 156. 1.). Az írott törvények alapján bűnnek minősített cselekményekről folyamatos feljegyzések alapján 16 évről (1837—1853) tudtam adatokat szerezni a tanács jegyzőkönyvéből. Erről az időről 233 olyan esetet jegyeztek fel, 6 Nyíregyházi Múzeum Évkönyve IV—V. 81