A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)
Szabó László: A nagypénteki és húsvéti táplálkozás a beregi Tiszaháton
A nagypénteki étrend alakulását a vélt vallási előírásoktól való eltávolodás jellemzi. A böjti étkezés lényege, a zsírtalanság és hústalanság követelménye elenyészik és a régi ételeknek csak a formája marad meg. A két egymás mellett élő böjti étel (cibere, bobájka és a szilvásétel dióslaska) közül az ekkor már ízletesebbnek tartott maradt meg. Érdekes megemlíteni e változással kapcsolatban, hogyan kezdett elterjedni egy panyolai asszony által behozott szokás. Panyolán estig böjt van, de este kolbászt esznek, hogy a csúszó (vízisikló) egész esztendőben ne csípje meg őket. Ez az asszony Kisarba ment férjhez, de falujának szokását Kisarban is megtartották. Noha igen régen, (40 éve), gyakorolja e magával hozott szokást, szomszédai csak a legutóbbi időben, a böjti szokások meglazulásakor vették ezt át. Korábban véteknek tartották a kolbász elfogyasztását nagypénteken. A böjti szokások megváltozása, a böjti ételek alakulásának üteme nem volt azonos a falusi társadalom egyes rétegeinél. Ezt az átalakulási folyamatot táblázatba foglalva jól szemlélhetjük (1. táblázat). A húsvéti étkezést a nagypéntekivel ellentétben a zsírban és húsban való bővelkedés jellemzi. Míg az előzőt a vallás nagymértékben szabályozza, addig az utóbbinál csak annyi szerepet játszik, hogy a vallásosabb emberek úrvacsora előtt nem vesznek magukhoz ételt és italt. Ez a szokás ma csupán a legvallásosabbak gyakorlatában él. Sokkal nagyobb szerepe van itt a hagyományoknak, amely megőriz bizonyos elemeket és a vele ellentétes egyéni hivalkodásnak, individuális törekvésnek, mely társadalmi gyökerekből fakad és az ünnepi étrend új elemekkel való gazdagodását eredményezi. 13 E két ellentétes tendencia alakította és színezte a húsvéti étkezést, mely csak néhány vonásában tér el más ünnepek étkezésétől. Úrvacsora után az istentisztelet végeztével otthon vagy a rokonoknál pálinkával köszöntenek ünnepet és harapnak rá valamit (sonkát, kalácsot, pogácsát, tésztát stb.). Fő hangsúly a húsvét vasárnapi ebéden van, amelynek lényege sok hús, sok ital. A fő étkezés legfontosabb és általános étrendje minden rétegnél azonos maradt az idők folyamán: csigaleves (baromfiból), töltöttkáposzta, főtt hús. A cigányok, ha erre módjuk volt, szintén ezt készítették, de náluk étrendről csak az utóbbi tíz évben, ha beszélhetünk. 14 A baromfit az első világháború előtt szinte általánosan főtt húsként fogyasztották. A baromfi nagyarányú sütését, s főleg sültként való fogyasztását a két világháború között vette át a falu azoktól a családoktól, akiknek tagjai a városban vagy uraságnál szolgáltak. A baromfi sütése ünnepi alkalmakkor társadalmi különbség nélkül, lassan terjedt el a Tiszaháton az ezt meghonosító családok révén. Az aratóknak, a munkában segítőknek mindig igyekeztek hétköznap is jó ételt főzni. A baromfit általában ilyenkor is levesnek főzték meg, és nem sütötték. Ugyancsak az úri konyhából szállt alá a két világháború között a mártások divatja. A mártásokat azonban külön tál ételként szolgálják fel és nem a hússal és a kolompérral együtt. Ebben az esetben inkább a III. réteg tekinthető 13 Ezt a gondolatot részletesebben kifejti és igazolja cikkébben Morvay J., Az ünnepi táplálkozás a Boldva völgyében: Ethn. LXI (1950). 148—169. — Cs. Pöcs E., Etel és étkezés a magyar néphitben és népszokásban: NE XLIII (1961). 31—53. — Kisbán E., A népi táplálkozás alakulásának problémái: Műveltség és Hagyomány. V. 189—201. 14 Különösen a tivadari cigányok élnek jobb anyagi viszonyok között. A tivadari tsz-ben dolgoznak, ahonnan rendszeres fizetést kapnak. 132