A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
Gombás András: Juhtartás Szentmihályon (Tiszavasvári)
A község parasztsága, általában csak a magyar juhot tartotta a múlt század utolsó negyedéig. Ekkortájt indult meg itt a fajtaváltás az urasági példát követve. A magyar juhot szerették és sokáig kitartottak mellette. Jó tejelése, nagyhúsúsága és igénytelensége is kedveltté tette. Hibájának csak azt tartották, hogy gyáva volt. ,,Ha egy megijedt és megugrott, világgá szaladt a többi is, oszt' gázolt embert, állatot." Az a tulajdonsága is kedves volt, hogy igénytelenségében télen még a hó alól is kikaparta, „kimoszatolta , a szükséges élelmét. — ,,A bűríbűl meg vót az igazi, szíp bunda. Engem a magyar juh' tartott el, nevelt fel a tej ível. Ha ídesapám lelt egy cserepet, fejt belé, oszt' itatta véllem. A magyar juh szőri víkony, fejír vót. A szarvok egyenes, felálló, meg hosszába' csavarodott vót. Húsz közzül alig vót egy, amék „suta" vót, mer' nem vót szarva"—beszélte Juhász József 90 éves volt juhász. ,,A nyócvanas évekbe'még sok vót. Mikor mán sokat ócsárolták a magyar juhot, hízóba fogták, oszt' elatták." A magyar juh és a racka között nem tesznek különbséget, csak annyit, hogy a racka korcs és a szőre vastagabb. Az ilyen juhot Aranyos János „rácsA"á"-nak mondta. Juhállományuk főként ilyen volt, hosszú szőrrel és csavarodott, felálló szarvval. Egypár mindig volt köztük, amelyiknek barna volt a szőre. A racka alatt mindig inkább korcsot értenek és elfajzásra gondolnak. Nyárády Mihály, „Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben" с tanulmányában írja: ,,A régi kéki juhászok szerint nem mások voltak ezek, mint a magyar juhoknak és a birkéknak az ivadékai. Erről akkor győződtek meg, amikor a juhaik közt a bundás bőrük miatt tartott nőstény magyar juhok a kos-birkékkel párosodtak. Ilyenkor a magyar juhok rackákat (grackákat!) ellettek. Ezek mint bárányok pelyhesek voltak. Később lettek durva szőrüek. A szőr rajtuk már különböző nagyságúra is nőtt. És hegyesre is ment ki. De ugyanúgy csüngött rajtuk, mint a magyar juhokon." 17 így véli Bolega Ferenc magatarti juhász is a racka megjelenését. Bolega magatarti juhász, aki pár évvel ezelőtt még mindig tudott mutatni a nyájában olyan bárányt, amelyiknek az elődei rackák voltak és a bárányon tisztán megállapítható volt a visszaütés (XXIII. t. 1), mert pelyhes volt és később a bundája durva szőrűvel keveredett lett, de csüngős is. Ugyanakkor még csigás szarvú rackás visszaütésű kos is került a nyájában egy darab (XXIII. t. 2). A purzsát Juhász József 90 éves juhász erdélyi fajtának, illetve azzal keveredett korcsnak tartotta. Szerinte a purzsa vastag szőrű és a bőre csak ködmönnek való. A szőr elszíneződésére Veréb András magatarti juhász azt a magyarázatot adta, hogy „ha az anya párzás közbe' a kutyára tanál nízni, tarka lesz a báránya, vagy ha rajta fót van, a bárányán is lesz." —Ezt az apjától hallotta. Ilyen hiedelemről szól községünk neves szülötte, kisszántói Pethe Ferenc is egyik legjelentősebb munkájában 18 így: „Hogy a tarka nyelvű, ínyű és szájpadlású kostól, sőt ha a' juh tsak valami tarka tárgyra bámul is, mikor fogad, mint mikor Jákob Lábánt megtsalta, tarka bárány lessz, az elsőt a' tapasztalás, az utolsót a' régi írók bizonyíttyák." Másik: „Azt mondják, ha igaz, hogy ha a' juh külömbféle vizet iszik, hol ezt, hol 17 Nyárády Mihály, „Fajtaváltozás a kéki juhtenyésztésben." „Néprajzi Közlemények" IV. évf. 1—2. sz. 167. lap. 13 Pethe Ferenc, „Pallérozott Mezei Gazdaság" III. darab negyedik szakasza 26. lapján. 229
