A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Nyárády Mihály: A szatmárcsekei református temető fejfái

juszt" azonnal meg is mutatott a műhelyében. Ennek azonban csak egy középvágása volt (59. kép 2). Amikor ezt szóvá tettem előtte, azt felelte, hogy náluk ez is, az is (tudniillik a soroglyazápon levő is és a fejfán levő is) egyaránt „magyar bajusz". Szatmárcsekén tehát Boné József szerint kétféle „magyar bajuszt" ismertek és ismernek. Egy hosszabbat s egy rövidebbet. És ezt neki el is hihetjük. Hiszen nemcsak alkalmi fejfafaragó, hanem szakképzett kerékgyártó. Amikor én a fejfán látható hosszabb „magyar bajuszt" megkülönböztetésképpen két középvágásúnak mondtam, akkor helyreigazított: az ő fejfájukon a „magyar bajusz" nem kettős, hanem egyes közepü. Ez a rendes, mondotta. S ugyanakkor a fejfa éldíszét fordított fekvésben le is rajzolta (59. kép 3). így valóban egy volt annak a középvágása. A fejfák hosszabb „magyar bajusz" díszét, ennek ellenére a következőkben is csak két középvágásúnak, a soroglyazáp rövid „magyar bajusz" díszét pedig egy középvágásúnak nevezem. Ezeket a neveket a továbbiakban következetesen alkalmazom. Ezzel azt kívánom elérni, hogy fejtegetéseim közben egy pillanatra se legyen kétség afelől, hogy egyik vagy másik „magyar bajusz-félével" kapcsolatban említek-e bizonyos fejfákat vagy más tárgyakat. Boné József egyébként mág a következőket mondta el nekem ugyanakkor. A nagy fejfaféleket ő kezdte csinálni 1920-ban. Megfigyelte, hogy a régieknél a hosszúság nem volt arányban a vastagsággal. Emellett a régieket kikorhadásuk esetén bajos volt újra leásni. A versírásra sem volt még rajtuk hely. Ezeken a bajokon igyekezett segíteni a fejfák hoszszabbra való csinálásával. A községben mások is készítenek fejfákat — mondta tovább. De a verseket minden fejfára vele vésetik fel. A verseket is vele szokták csináltatni (íratni). A fejfa készítéséért nem adnak pénzt. Csak ellátást (kosztot) adnak a mesternek érte. A fejfákat „valaha" perzseléssel színezték. (Hozzátette: úgy száz éve!). Ezt a készítési módot azért hagyták el, mert így a fa belsejét körülbelül háromnegyed centiméternyire bebarnították. A betűk ezáltal barna színt kaptak s így nehezen olvashatókká váltak. Ezután a fejfák szurkozását „kapták" fel, majd a fekete festékkel (kindrusszal) való festésre tértekát. Ma kizárólag ezt a festéket használják. Ebbe beletörnek 6—8 tojást. Ezekkel összekavarják. A fejfát a faragott részén, a betűk helye kivételével, a keverékkel befestik. A betűket magukat bevésik, majd fehér festékkel kifestik. Ha valakinek sürgős munkák (például aratás) idején kell elkészítenie a fejfát, a festést részben vagy egészen elhalasztják. A temető nyugati (tartalékolt) részébe jel (fejfa) nélkül azokat az idegeneket temették, akik a Tiszába fulladtak és semmit sem tudtak meg róluk. A kelet felé fordított fejfák esetében másról volt szó. Akiknek így állították a fejfáit, azok a vízbe ölték magukat, de fejfát mégis készítettek nekik. De az ellenkező (keleti) irányba való állításával és fordításával jelezték, hogy az az ember nem természetes halállal halt meg. Boné József a temető nyugati (tartalékolt) részén levő cigány sírokkal kapcsolatban azt mondta, hogy „azok az emberek" nem törődnek azzal, hogy díszes-e a fejfájuk. Sőt, még azzal sem törődnek, hogy van-e fejfájuk. 200