A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Ujvári Zoltán: Tasnádi Lajos botpaládi kéziratos könyve

Éppen Tasnádi könyvecskéjében találunk példát arra is, hogy a műköltői verset megbővítik, néhány versszakot hozzátoldanak, s úgy együttesen kerekedik ki a dal teljes szövege. Természetesen, amikor egy nóta ilyenformán összeáll, már akkor a müköltő verse személytelenül élő, eleven dal a közösségben. A közösségnek pedig joga van kombinálni és variálni: Temetésre szol az ének Temetésre szol az ének Temetőbe kit kisérnek Akár ki már nem földirab Nállam szászorta boldogab II Itt viszik az ablak alatt Desok ember sirva fakad Mért nem visznek engemet ki Legalább nem sirna senki III Ha meghalok majd elásnak Miköze van ahozmásnak Úgyis tudom sirom felett Tövis nő majd virág helyet IV Lenn a sirban nem fáj sémi Jolesz ottan megpiheni Úgyis gyászvolt az életem Enyhet a sir nyujtmajd nekem V Síromban is rád gondolok Mért nem lettem veled boldog Mért nem fort a szivünk egybe S nem borultál a keblemre VI Eltépet a sors tetőled Hirt sem halottam felőled S ha a temetőben megálsz Majd csak a fej fámra találsz Vége (16—17.1.) Amint látjuk, a kiegészítés egészen helyénvaló. A gondolatsor szervesen kapcsolódik egymáshoz. „Ha meghalok majd elásnak" kezdetű dalt hangulatilag, de tartalmilag is jól bevezeti Petőfi költeménye. Szótagszám, rí171