A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Balogh István: Szabolcs megye statútumai a pásztorok megrendszabályozására a XVIII. században

9. kép. Pusztai legelők Szabolcs megyében a XVIII. században. 1. Makkod 2. Nagy-Zádor 3. Szelencés 4. Angyalháza 6. Zám 6. Máta 7. Ohat 8. Vékonya 9. Hort 10. Daraksa 11. Kecskés 12. Cserepes 13. Rét 14. Pród 15. Vid 16. Margita 17. Kapros 18. Tikos 19. Tedej 20. Reje 21. Dankó 22. Királytelek 23. Sima 24. Vadas 25. Szegegyháza 26. Micske 27. Poroszló 28. Aba 29. Aradvány 30. Bagos 31. Ártánháza 32. Fülöp A század közepétől kezdve azonban a teleltetésnek más — a földműveléssel bizonyos kapcsolatban álló — formája is kialakult. Ugyanis késő ősszel, vagy tél beálltával a nyári legelőn járó, több — sokszor 50—100 — gazda jószágából álló gulyákat, méneseket, nyájjuhokat szétverték és minden gazda maga gondoskodott jószágállománya gondozásáról, őrzéséről és eltartásáról. A feleltetés úgy történt, hogy minden gazda a maga mezei szállására hajtotta jószágát, vagy több gazda összeállva, sorban felváltva őrizte s legeltette az ugarokon, levágatlanul maradt tengeriföldeken a heverőmarhákat. A mezei szállások a földművelés alá feltört pusztákon keletkeztek, nagyobb számban azonban Szabolcs megyében csak a XVIII. század második 98