A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Bökönyi Sándor: Honfoglaláskori lókoponyák a nyíregyházi múzeumban
az egyik legjobb a hippológiai irodalomban ismeretes mérési szisztémák között, mivel azonban csak magyar nyelven önálló kötetben (nem valamely ismert folyóiratban) jelent meg, nemzetközi viszonylatban ismeretlen maradt. Besskó e koponyavizsgálati módszerével a legaprólékosabban végigvizsgálta a rendelkezésére álló lókoponya-anyagot és tetemes menynyiségű recens koponyát, és vizsgálatai eredményeképpen azt a következtetést szűrte le, hogy a honfoglaláskori magyar lovak a keleti fajtacsoport mongol ágából származnak 6 . Az egyik honfoglaláskori sírból előkerült koponyát nyugati lóból származtatja, melyet hadizsákmánynak tart 7 ; e ló azonban még nem a mai fogalmaink szerinti nagy testű, hidegvérű nyugati ló lehetett. Vizsgálatai közben a korábbi szerzők számos tételét teszi kritika tárgyává és közülük többnek a tarthatatlanságát bizonyítja be, például Franck megállapításait a keleti és nyugati lovak zápfogai rágóalapjának szerkezeti különbségeiről 8 ; ugyanerre az eredményre a nyugati szerzők határozottan csak a legújabb időkben jutottak 9 . Besskó munkáját azzal fejezte be, hogy a honfoglaláskori magyar lovaknak a keleti fajcsoportban elfoglalt pontos helyét, származását egy következő dolgozatában fogja meghatározni. Érre azonban sohasem került sor, mivel a szerző a tudományos munka helyett a jövedelmezőbb állatorvosi praxist választotta. Besskó dolgozata után hosszabb szünet következett, s a következő munka, mely ezzel a tárggyal foglalkozott, csak 1935-ben jelent meg, Hankó Béla tollából 10 . Hankó dolgozatában négy újabb honfoglaláskori és egy avar lókoponyát vizsgált meg, ezeket hasonlította össze a Besskóféle koponya-anyaggal, de a csontanyag mellett gazdag forrásanyagot is feldolgozott. Vizsgálatai alapján megállapította, hogy a honfoglaláskori magyar ló tarpánivadék volt, azonban jóval a honfoglalás előtt a mongol vádló (Equus przewalskii Polj. == taki) vére kerülhetett bele 11 . Besskónak a honfoglaló magyarok lovairól alkotott véleményét, mely szerint e lovak a keleti fajtacsoport mongol ágához tartoztak, ugyanígy értelmezte, és saját véleményével megegyezőnek tartotta 12 . Ugyanitt Hankó a honfoglaláskori magyar lovaknak költői leírását adta : „Aránylag széleshomlokú, kis- és szárazfejű, tüzesszemű, szárazcsánkú és acélosinú, eleven, tüzes és átlagban csak 1,40 m magasságú állatok voltak, melyek főként vágtatva jártak. Istállót sohasem láttak és hideget, meleget, esőt és szélvihart egyaránt jól tűrtek. Ritkán feküdtek, állva aludtak. Félvad ménesekben tartották őket. Fekete sörényük lobogott a szélben. Színük sokféle lehetett, fehér hassal és széles fekete hátszíj ázással, fekete sörénnyel és farokkal ... A lovak testformája, fejállása kétségtelenül nemes és az arabs lóéra emlékeztető lehetett, olyanféle, mint a dél-albániai apró, arabsvérű lovaké" 13 . 6 Besskó J.: i. m. 149. 7 Besskó J. i. m. 150. 8 Besskó J.: i. m. 138 skk. 9 Lundhölm, В.: Abstammung und Domestikation des Hauspferdes. Zool. Bidr. fr. Uppsala. XXVII. (1949) 56. — Nobis, G.: Beiträge zur Abstammung und Domestikation des Hauspferdes. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtungsbiol. 64 (1955) 230. 10 Hankó В.: A magyar ló eredete. Debr. Szemle. 1935. 1—24. 11 Hankó В.: i. m. 20. 12 Hankó В.: i. m. 21. 13 Hankó В.: i. m. 21 sk. 89
