A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Csallány Dezső: Szabolcs-Szatmár megye avar leletei
Ezt a hiányt azzal magyarázhatjuk, hogy talán a régészeti kutatás •ezen a hatalmas területen nem volt kielégítő, azért nem került elő egyetlen jellegzetes gepida tárgy sem. Azonban a megye népvándorláskori és avarkori leletanyagának ismeretében megállapítható, hogy itt a gepidák helyét szarmata alaplakosság foglalja el a VII. századba is benyúlóan. Mikor a szarmaták megyénk területén is, mint a hunellenes népkoalíció tagjai, lerázták a hunok igáját 30 (453—456), politikai függetlenségüket visszaállították. Azonban ez a függetlenség nem tartott sokáig (472), mert a gepida királyok védelme alá helyezték magukat. A szarmaták önkéntes csatlakozása csak gepida védelmet, de nem mindenütt gepida népi rárétegződést jelentett a szarmata lakosság és területek tekintetében. A honfoglaló avar törzsszövetség így megyénkben nem a gepidákra, hanem a szarmata őslakosságra telepedett rá. Ennek pozitív nyomai embertani és településtörténeti szempontból új kutatási lehetőségeket nyújtanak. Nézzük meg, hogy magja a tárgyalt régészeti emlékanyag és a népi kapcsolatok tekintetében milyen eredményeket ad. A megye kora-avarkori leleteinek elbírálásánál az időkeretet a datáló értékű érmek, bizonyos jellemző tárgy típusok, egyes temetkezési szokások, bizánci kereskedelmi portékák megjelenése a régészeti hagyatékban, a díszítmények technikai sajátságai és egyéb közvetlen és közvetett kapcsolatok, mint bizonyítékok, határozzák meg. Az etnikai kapcsolatok meghatározása már komolikáltabb, mert egyes kutatók szerint még nem történt meg a különböző irányú nézőpontok összeegyeztetése 31 , azaz avar vagy kuturgur-bolgár (hun) népcsoporthoz való utalása a tiszántúli régészeti emlékanyagnak. A megyei régészeti anyag országos problémák eldöntésére a sok szórvány, a kevés hiteles lelet és a kis számban képviselt tárgytípus miatt nem teljes értékű. De elegendő támpontot nyújt ahhoz, hogy az itteni anyag ismeretében a népi hovátartozandóság kérdésében is állást foglalhassunk. Az időrend tekintetében a nyíregyházi (1936) 3. sír leletanyaga Maurikios Tiberios (582—602) konstantinápolyi veretű aranysolidusával (VII. t. 1—28, VIII. t. 1, IX. t. 1, XXI. t. 12—13) döntő fontosságú. A tiszavasvári-koldusdombi avar temető 23 sírja (IX. t. 4, 5—6, XI. t. 14—18, XII. t. 1—52, XIII. t, XIV. t. 1—6, XV. t. 1—2, 4, 5, XVI. t. 2, XVIII. t. 1—20, XIX. t. 1—33, 38, XXI. t. 8—10) veendő alapnak. A koraavarkori keretbe sorolhatjuk még a nyíregyházi (1937) sírleletet (VIII. t. 3—4, X. t. 3), Tiszabercel 3 síriát (VIII. t. 2, XVI. t. 3, XVIII. t. 21—34, XX. t. 1—3), Buj (IX. t. 2, XXVI. t. 40), Tiszadada (IX. t. 3), TiszaeszlárSinkahegy (IX. t. 7—22, XI. t 1—9, 12—13, XVI. t. 1, 4, XXI. t. 1, 3) leletdarabjait, Bashalom-Csengőspart 3 sírját (XV. t. 6, XIX. t. 34—37, 39Í—40, 43—46, XX. t. 12), valamint a kótaji (1902) (XV. t. 3, XXIII. t. 1—3) és a nyírturai (XXII. t. 1—6) lovassírok mellékleteit. 30 Csallány, D.: Hamvasztásos és csontvázas hun sírleletek a Felső-Tisza vidékén: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve. Miskolc, 1958 (sajtó alatt). 31 Ferenczy, E.: A magyar föld népeinek története a honfoglalásig: Stádium Könyvek, 3. Budapest, 1958, 114. 11. 5 Nyíregyházi Múzeum Évkönyve I. 65
