Vonház István: A szatmármegyei német telepítés (Pécs, 1931)
Összefoglalás
181 körülbelül ugyanaz maradt. A sváb gazdák azonban részben a körülfekvő magyar és oláh községekben, részben pedig a vegyes lakosságú saját helységükben szereztek még gazdatelkeket, úgy hogy az 1828.-Í állapotokkal összehasonlítva, a sváb községek gazda közönsége földbirtokban tetemesen gyarapodott. A sváb községek Szatmár megyében a legvagyonosabb, legrendezettebb anyagi viszonyok közt élő lakosságot foglalják magukban. III. számú táblázatunk a sváb lakosság lélekszámát mutatja ki az egyes községekben a telepítési munkálatok befejeztével: az 1800-as évek elején, majd egy századdal később: az 1900-as évek elején, s végre a jelenben: az 1930.-, illetőleg az 1920-ik évben. A sváb lakosság lélekszámának megállapítása céljából az 1800-as évek elején a szatmári egyházmegye plébániáinál az 1808. évi, a fiók-egyházaknál az 1816.-1, illetőleg az 1820.-Í, a váradi egyházmegye plébániáinál (Királydaróc, Tásnád, Tasnádszántó) pedig az 1821-i schematismusok szolgáltak forrásul. E különböző évekről szóló számadatok összegezéséből megállapíthatjuk, hogy a 31 sváb község az 1800-as évek elején 18.377 rém. kath., illetőleg sváb lelket számlált. Ami az 1900-as évek elején lévő lélekszámot illeti, úgy a szatmári egyházmegye községeinél az 1912,-i, a váradi egyházmegye községeinél pedig az 1896.-i schematismusokat használtuk fel. Eme adatok egybevetésével 38.198 róni. kat., illetőleg sváb személyt nyerünk a 31 sváb községben az 1900-as évek elején. A szaporodás tehát egy század leforgása alatt több, mint 100 százalékos. A jelen állapotokra vonatkozólag a román megszállás alatt lévő sváb községeknél az 1930.-Í schematismusok. a csonkamagyarországi községeknél ( Vállap Mérk. Zaj faj pedig az 1920,-i népszámlálás adatai szolgáltok Torr asuT. Ezeknek az adatoknak az összegezéséből 40.524-re, illetőleg kerek számban 40.000-re tehető jelenleg a róm. kath., illetőleg sváb lakosság száma a 31 sváb községben. Ez a 40.000 sváb személy képviseli a Károlyi Sándor gróf és utódai által behozott sváb telepesek leszármazottait. Károlyi Sándor, a nagy telepítő, és méltó utódai ezekkel a telepítésekkel kizárólag csak gazdasági célokat akartak elérni. Számításukban nem is csalódtak, amikor elnéptelenedett birtokaikra nagy költségek és anyagi áldozatok árán sváb telepeseket hozattak. Az úrbéri állapotok fennállásáig (1848-ig) dolgos, szorgalmas, munkaszerető jobbágyot nyertek a sváb telepesben, aki földesurának becsületesen adózott és híven teljesítette úrbéri szolgálatait. A jobbágyság felszabadítása után' pedig a sváb gazdák munkájuk árán mind termékenyebbekké tették a megváltott földeket, községeik a legszebb és legvirágzóbb helységek közé tartoznak nem csak Szatmár megyében, hanem az egész országban. így végeredményében megállapíthatjuk, hogy a Károlyi-grófok egy századot meghaladó telepítési munkája (1712—1830) nem volt hiába való. A sok költség és pénzáldozat meghozta a maga gyümölcsét: az egykor elhagyatott, puszta telkeken virágzó községeket épített,
