Vonház István: A szatmármegyei német telepítés (Pécs, 1931)

Új sváb községek keletkezése az 1780-as években

159 ben részesítené is őket. Somogyi ezért azt ajánlotta grófi urának, hogy azok a svábok, akik vonakodnak Barlafaluba vagy Alsó­homoródra menni, hadd telepedjenek más községbe, minthogy így nem fog munkaerejük kárba veszni. Somogyi okfejtése szerint a sváb áttelepítések folytatása és gyarapítása nagy hasznára lesz az uraságnak. S mivel semmi vagy csak igen kevés költséggel jár­nak, az uraság óhajának kevésbbé megfelelő áttelepítések sem gátolandók meg. A már megkezdett áttelepítések az új tervezet ellenére is folytathatók, ha kifizetik magukat. Somogyi végezetül még megjegyezte, hogy a sváb telepítés egész tervezetét kész örömmel hagyná abba. ha volnának jelent­kező magyar gazdák elég nagy számban a szükséges áttelepítések céljára. 54 4 Károlyi Antal gróf kezdettől fogva nagy súlyt vetett a nagy­károlyi és erdődi uradalom községeinek benénesítésére. Ezt a cél­ját könnyen elérhette volna sváb telepesek átköltöztetésével, minthogy ezek akkoriban nagy számban laktak az ország min­den részében. A gróf azonban katholikus magyarokkal akarta megtelepíteni birtokait, ahogyan; Nyiradonyba 54 5 és Homorúdra csakugyan magyarokat is hozatott. Csak amikor a magyar telepí­tések nem jártak a kívánt eredménnyel, egyezett bele újra abba, hogy sváb telepesek költözhessenek a magyaroktól és oláhoktól lakott községekbe. A mérki. krasznaterebesi. szinfalusi. barla­falusi és szaniszlói sváb telepítések az uraság költsége nélkül jöt­tek létre, jól jövedelmeztek s minden tekintetben kitűnően bevál­tak. A sváboktól az oláhok is eltanulták a szorgalmat és iparko­lást. A pesti központi iroda ennél fogva Somogyi jószágfelügyelő jelentésének vétele után 1788 július végén azt ajánlotta Károlyi Antalnak, hogy ily módon népesítse be a többi községet is, kiilö nősen pedig Nagymadarászt. Ugyancsak javasolta a központi iroda az erdőírtás folytatását, minthogy a gabona magas ára úgyis ösztökélte a földmívest a mezei munkára. 54 6 Károlyi Antal gróf a központi iroda javaslatára 1788 aug. elején úgy határozott, hogy magyarok híján svábok telepíthetők a nagykárolyi és erdődi uradalom községeibe. 54 7 Somogyi jószágfelügyelő urának eme határozatát 1788 aug. második felében közölte Meszlényi István naigymajtényi ispánnal. Somogyi figyelmeztette az ispánt, hogyha a svábok olyan közsé­gekbe akarnának szállani, amelyekben magyarok, oroszok vagy 54 4 Y. ö. Somogyi Ferenc jószágpraefectusnak latin nyelvű jelentését, ame­lyet a központi iroda közvetítésével 1788 július i 1.-én Károlyi Antal gróf elé terjesztett (Okm. 182.). A központi irodát Károlyi Antal 1788-ban állí­totta fel Pesten; ez volt az első szervezett központi főhivatal. 545 Nyiradony szabolcsmegyei nagyközség, Nyírbátortól d. ny. 54 0 V. ö. a pesti központi iroda latin nyelvű véleményét, amelyet Somo­gyi jószágpraefectus jelentésére 1788 július 28.-án Károlyi Antal gróf elé ter­jesztett. — (Okm. 183.) 54 7 V. ö. Károlyi Antal gróf 1788 aug. 4.-i határozatát az 1788. évi Proto­collum Fxhibitorum 339. sz. alatt (Okm. 183.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom