Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Téger Béla: A Nyírvidék ötven esztendeje

Megnyílt a közigazgatási tanfolyam. A város a Villamossági R.-t.-al 1971-ig szerződést kötött. Zomborszky Dánielt ipartestületi elnökké választják 439 szavazattal, Pisszer János 219 szavazatával szemben. A nyíregyházi kereskedő ifjak előadássorozata Szabó László, Porzsolt Kálmán és Móra Ferenc részvételével. Szohor Pál főjegyző Nyíregyházát ismerteti a rádión. Kardos István nagyhatású beszédet mondott Ibsenről, szü­letésének százéves évfordulóján. A Szociális Misszió kulturdélutánján Vass József népjóléti miniszter »A katholikus gondolat«-ról tartott előadást. Épülnek az Erzsébet kórház uj pavillonjai. A magyar földrajzi társaság gyűlése május 7-én. Dr. Illés Andort törvényszéki elnökké nevezik ki. Esmond Harmsworth Debrecenben május 23-án. Dr. Bencs Kálmán vezetésével többezer nyíregyházi utazott át jól tevőnk fiának üdvözlésére. Gróf Vay Tibor volt főispán meghalt május 24-én. A megyei törvényhatóság felirattal fordul a kormányhoz, a békeszerződés reviziója érdekében. Fedák Sári Nyiregyházán. A Szeressük Asztaltársaság leleplezte Erdélyi Farkas alel­nök arcképét. A Magyar Hét nagy sikere. A Doni Kozák Kórus városunkban szerepelt. A városi képviselőtestület a tiszadobi Tiszahid mellett fog­lalt állást. A Középszabolcsi Ref. Tanítóegyesület díszközgyűlésén Dr. Kovács László orvos nagysikerű előadást tartott. Dégenfeld Pál gróf a vármegyének ajándékozta 4000 kö­tetes nyirbaktai könyvtárát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom