Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)
Téger Béla: A Nyírvidék ötven esztendeje
nagyértékü vezércikket ír, melyben először tárgyalja a két nagy probléma összefüggését. November 19-én a király Beregi A. Béla nyíregyházi kereskedőt szakaszvezetőből hadnaggyá léptette elő. Ez volt az első királyi kitüntetés, mely legénységi állományút tisztté avatott. November 6-ig hatmillió" hadikölcsönt jegyzett Nyíregyháza:. Vietórisz József igazgató lesz. A főgimnázium választmánya elfogadta Leffler Sámuel igazgató lemondását és helyére dr. Vietórisz Józsefet választotta meg. December 16-án életbelépett az ármaximáló rendelet. Az országos akció keretében Nyíregyházáról is útbainditották 20-án a karácsonyi szeretet csomagokat. Az első véres karácsonyról Melkó István írt megdöbbentően hatásos cikket a Nyírvidék karácsonyi számába». Ugyanebben a számban A[eéky István gyönyörű karácsonyi verssel adózott a hősök emlékének. Az újévi számba dr. Pröhle Vilmos, Szabó Antal, Lévay Mihály orsz. gyül. képviselő áldoztak az elesett hősök emlékének. Megkezdődnek a rekvirálások. A második háborús esztendő évfolyama dk. Vietórisz József vezércikke nyitja meg. Ugyanebben a számban a városi árvaszék intéz felhívást a város közönségéhez, a hősi halottak gyermekeinek ellátása és gondozására való elvállalása ügyében. A január 7-iki számban a városparancsnokság dicséretét olvassuk, melyben elismerését fejezi ki a mentőknek és elsősorban Vargha őrmesternek azért a fáradhatatlan buzgalomért, amelyet a harctérről érkezett sebesültek fogadásánál és szállításánál fejtettek ki. ~379