Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Krudy Gyula: Egy élettörténet

lyekből megelégedetten ment haza mindenki. Az udvarkertekben már aludtak a virágok, de az ember felköltötte őket, hogy magával vigye éjszakára a párnájára. Ismétlem, véleményem szerint mindez annak volt köszönhető, hogy temérdek akácfát ültettek el a nyíregyházi utcákon. És ugyanaz az akác, amely nyáron oly szívesen hallgatózik a fiatalok beszélgetésére, télire hirtelen az öregek barátságát keresi. Sehol olyan pittegés-pattogás, mesemondó sustorgás, mint azokban a nyíregyházi házakban, ahol akácfával tüzelnek I Az öregek bólogatnak a hízelkedő akácnak, megsimogatják a lángját, mint valamely hü kutyának a fejét... No, gyerünk tovább, mert még kedvet kapunk leülni a kályha mellé, holott ifjú Hősünk lépteit kell követni. Ami a nagyvilági manirokat illeti, azok megtanulása végett épen elegendő volt Anderes tánciskolájába járni. »Eperfától-ákácfáig« megtanulhatta mindenki a tur táncokat; csárdásra pedig ugy sem kellett oktatni a nyíregyháziakat. Bolond ember az, aki többre kívánkozik, mint amennyi neki dukál. Csak a pávák és a pulykák repülnek fel a háztetőre, mert azt hiszik, hogy ott közelebb kapják a napot. Bár mindvégig Anderes alvégi táncmester pártfogásában maradt volna Hősünk, iparos kisasszonyokat kísérgetett volna haza és még azután is jódarab ideig beszélgetne az ablak 'alatt a leánykával, mintha valamit elfelejtett volna megmondani. Különben döntő jelentőségű volt nemcsak hősünk, de bizonyára más nyíregyházi hölgyek és urak életében is az a furcsa dolog, hogy egy hajnalban az ablakon át elszöktettek egy kisasszonyt a Kállai-utcából. Piroska volt a neve, négylovas kocsin vitték el, mint a tündérnőket, darab ideig senki sem tudta, merre van... És erre mindenki szökni és szöktetni akart Nyiregyházán. Igaz, hogy még nem sok emeletes ház volt a városban, — a kisasszonyok könnyedén kiléphettek a földszintes házak 22