Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Fehér Gábor: A Náci születésnapja

sanként elhallgattak. A nagy csendességbe Leel Őssy mordúlt bele egyszer: — Te, Náci — hallod : ez a megboldogult kacsa ... keménymaggal élt. Náci nem felelt, mert el volt foglalva a sűrű töltögetésseL A többiek se igen méltányolták a viccet, mivelhogy. .. nem értek rá. A ruca nemsokára eltűnt. Ekkor sorra került az ótásos, a patkó, a megmeredt kásásbélesek és karingók. Negyedóra multán nem lehetett már látni semmit, csak a porcukrot,, meg a nagyhalom diót. Eddig még rendén ment minden. Egynémelyik ember többet beszélt már a kelleténél, mig mások viszont a hallgatás révén váltak gyanusákká; de ezek idáig a szokványos jelenségek voltak. Hanem egyszer csak közbeszól »Kiss Samu rámutatva a boros demizsonra : — Mit szívjátok itt tele magatokat rózsavízzel ? ! — mondta megvetően. — Kérjétek elé a szerémi szilvóriumot, mivelhogy van ám Nácinak egy egész liter. Mindenki hangos megbotránkozással tekintett a bűnösre. Az pedig elpirúlt és — kihúzott az ágy megöl egy termetes üveget. A nemes harag egyszerre nagy nevetésbe csapott át; az üvegen a jól ismert Brázai sósborszesz vignettája volt, ami sok rossz és jó viccre adott alkalmat. A sestakerti persze lekerült az asztalról és innen kezdve kizökkent a rendes kerékvágásból minden. Nem telt bele egy fél óra, a baj első szimptómái már mutatkoztak. Salétrrom felállott — arcán az ihlet kétségtelen jeleivel — és szót kért. — Mélyen Tisztelt Uraim ! — szólott komolyan. — Amint nagyon jól tudjátok, megadta nekem a jó Isten az észt és talentumot, hogy együtt üdvözölhessek egy ilyen igazán finom, honett úri társaságot, amilyenben még sohasem voltam és érzem, hogy nem is leszek soha. Mert tudom aztat, hogy én én egyszerű szívem érzéseivel fordúlhatok az én úri barátaim 138