Szohor Pál: Nyíregyháza az örökváltság 100. évében (Nyíregyháza, Jóba, 1924)
I. RÉSZ. A régi Nyíregyháza. - 5. Kiss Lajos: Nyíregyháza régi temploma
165is elhatározták, hogy a helybeli testvéregyház kéressék fel, engedné meg istentisztelet tartását templomukban vasárnaponként 11 órakor, amit azok készséggel teljesítettek' is. De csak ez év juliusától karácsonyig jártak az evang. templomba, ekkor újra megvizsgálták behatóan s ugy találták, hogy még sem olyan életveszélyes, mint az előző szakértők mondták. Azután ismét visszatértek a kedves, öreg falak közé, nem tudtak tovább fájó szívvel eljárni azok mellett s újonnan ide jártak egészen annak lerontásáig, 1873 húsvétig. 1872 április havában mondták ki végleg és visszavonhatatlanul az épités megkezdését. 1873 tavaszán — április hóban — az egyház hozzákezdett a régi templom elbontásához, »könnyes szemmel jártakkeltek az egyház vénei a bontás alatt levő kis templom körül, a szó teljes érteimében könnyek között temették, siratták azt el«. Május 1-én hozzáfogtak az uj templom építéséhez s áldozócsütörtökön, május 22-én tették le az alapkövet Révész Bálint püspök jelenlétében. Az uj templom történetéből minket az alapkőbe elhelyezett emlékirat érdekel csupán, még pedig az a része, mely a régi templom eddig nem ismert adatait tartalmazza. Szól pedig ez a következőképpen : »Ó-templomunkat — anyagát felhasználandók — szétbontottuk. Feküdt e templom az úgynevezett y>Egyház-utcza« nyugoti házsorában a 176 és 175 telkek, mint lelkészi és tanítói udvarok határvonalán az utcától 5 ölnyire, tornyával keletnek fordulva; hossza volt belső világban 9 öl, szélessége 4 öl két láb. Alaprajza az egyház jegyzőkönyvében megtekinthető«. »Építési idejét voltaképen meghatározni nem lehetett, mert noha szétbontása folyton felügyelet alatt történt, semmi emlék vagy irott okmány elő nem került. Az építési styl kezdetleges, a nyugati rész később építettnek mutatkozott, a kelet felől eső bolthajtásos rész, melyen egy délffelől alásülyedt, kőajtóféllel kerített, befalazott ajtó találtatott s a falon kivül is melléképületnek helye mutatkozott, arra enged következtetni 1, hogy ez volt valamikor az oltárhelyiség', a sok évszázados vakolat szétbontása után a boltozat körívén arabesk festmény