Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)

ELKÉSETT UTASOK

Az utamra nem kisér majd senki Nem is visznek temetőbe Árok partján jogok megpihenni. Nem lesz virág a síromon, Nem borul rám szentelt föld göröngye, Csak egy sápadt fehérhajú Ráncos képii öregasszony Lopva ejtett titkon hulló könnye. Oly érzéssel dalolta, hogy a beavatatlanok legalább is csendbiztosnak nézték a lovasitott hajdút. Nagykállón áthaladtában méltó feltűnést keltett a diszkiséretes batár es sokakban felkeltette a kíváncsiságát, hogy ki ülhet a határban.. . Már elhagyták a kállói határt, bent jártak már mélyen az orosi határban, amikor a batár kocsisa fészkelődni kezdett az időnkint felhangzó s az ő fülének szokatlan sivitó hangra. A többi észre sem veszi a hangot, — legfeljebb az öreg huszár kezdi hegyezni fülét ;— nemsokára nyilvánvaló lesz, hogy a sivitó hang a batár egyik nagy kereke felől hangzik s már az orosi határ végén a nyíregyházi határ mellett vannak, mikor a batár egyik kereke már nemcsak visit, hanem megtagadja a szolgálatot; nem forog, de füstölni kezd. A batár egy kátyúba megrekedt. Baj van. Az öreg huszár eszmél fel legelőbb s mondá : kigyuladt a kerék, méltóságos grófnő tessék kiszállani. Mi lehet a baj oka ? Uj kerék sok kenőcsöt fogyaszt, de harmad magammal magam kentem meg minden "kereket. Az áldóját! Ugy éljek ! — mondja a kocsis s már is kezdi kifogni a lovakat.